A VentureBeat húzta ki a Nintendo of America PR-eséből, David Youngból, hogy a Nintendo Switch a Miiverse-nek és a StreetPassnek is búcsút int.
A Miiverse a Nintendo saját fejlesztésű közösségi platformja, amely a Wii U-n mutatkozott be, majd a 3DS-re is átköltözött. A Switch ehelyett már a népszerű alternatívákat fogja támogatni, és bár pontos neveket nem említett az úriember, a Facebook és a Twitter jó eséllyel köztük lesz. Ahogy azt már megírtuk, a Joy-Conon is lesz megosztásgomb, ezzel kezdetben kizárólag screenshotokat lőhetünk majd.
A StreetPass elhagyása pedig abba a narratívába illik bele, hogy a Switch a hibrid mivolta ellenére asztali konzol elsősorban. A 3DS-en bevezett StreetPass különböző bónuszokat ad, ha más 3DS-es játékosok közelében tartózkodunk, ennek megfelelően pedig egy kézikonzolos funkció alapvetően.
A Nintendo Switch március 3-án kerül boltokba, 300 eurós áron. A nyitócímekről itt leshettek meg egy kiváló összefoglaló táblázatot. A konzol bemutatóját egyébként nem fogadták egyöntetű örömmel a befektetők, az októberi bejelentéshez hasonlóan most is estek a cég részvényei - ezúttal 5,75 százalékkal.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.