Idén lezárul a 2011-ben útjára indított új Majmok bolygója-trilógia. A záróakkord nemcsak a kialakult háborús helyzet, de jó eséllyel Cézár történetének a végére is pontot tesz.
Az idei júliusi mozis kínálat egyik legjobban várt filmje lesz a 2011-ben feltámasztott A majmok bolygója-franchise záró felvonása, A majmok bolygója: Háború, amiben ezúttal Woody Harrelson vezette katonai erők csapnak össze Cézár majomseregével.
Úgyhogy majd nem láttam az összes majmok bolygója filmet.Egyedül a Tim Burton filmet nem tudtam végig nézni.(Túl csicsás,cukormázasan hat)
Nekem az a véleményem a régi részekről ,hogy nagyon jól megvannak csinálva főleg az első és a második rész.A harmadik résztől zuhan a színvonal.
Engem a maszkok és jelmezek nem zavarnak.
Számomra az 60 és 70 évekbe forgatott Sci-fi filmek jobban tetszenek mint a Modern CGI fosok.A régi filmeknél nem volt semmi sem rajzolva így számomra sokkal természetesebben hat a képi világa.
Ez a trilógia is teljesen elhaladt mellettem, alapból negatívan álltam hozzá, végül valami csoda folytán idén nekiálltam az elsőnek. Istenem, micsoda film és én eddig ebből teljesen kimaradtam. Gyorsan pótoltam a következő részt is és az sem engedett a minőségből. Szóval ezt a részt is veszettül várom, esélytelennek tartom a bukást.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.