A napokban leleplezett pontos megjelenési dátum előtt az idei Gamescomon találkozhattunk utoljára a Monster Hunter Worlddel, akkor negyed órán keresztül láthattuk mozgás közben a címet. Most a Capcom jóvoltából újabb 24 perc gameplay látott napvilágot, amelyből szintén érdekes dolgokat tudhatunk meg.
Ahogy az a videóban is látható, a karakterünk rengeteg felszereléssel rendelkezik, amelyek segítenek a harcban, illetve a navigálásban. Az egyik fontos eszközünk az úgynevezett Glinder köpeny, amely segít hosszabb időre a levegőben maradni és magasabb pontokra is eljuthatunk a segítségével. A fejlett élővilággal való harc pedig továbbra is káprázatos, epikus csatákat lehet vívni egy-egy szörnnyel a kaland során.
Azt már tudjuk tehát, hogy a játék jövő év elején, január 26-án kerül fel a boltok polcaira PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on is. A felvételeket elnézve pedig egyre jobban várhatjuk a premiert.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.