PSX 2017: Infómorzsák a The Last of Us: Part II-ról

  • Írta: fojesz
  • 2017. december 10.
  • Hír
Link másolása
Habár a mozgóképes puskaport már ellőtte a Sony a Paris Games Weeken, a PlayStation Experience-en is szenteltek egy panelbeszélgetést a The Last of Us: Part II-nak. A készítők szerint senki sincs biztonságban a folytatásban.

A beszélgetésen Neil Druckmann direktor, Halley Gross író, valamint a szinkrongárda vett részt, köztük a főszereplőket megszólaltató Ashley Johnson és Troy Baker, akik egy zenés produkcióval rúgták be a műsort. Alább visszanézhetitek a teljes eseményt:

Habár a készítők még mindig nem árultak el túl sok konkrétumot, azért néhány infómorzsát megosztottak velünk a várva-várt folytatás kapcsán. Druckmann például a különböző rajongói teóriákra reagálva azt mondta, a The Last of Us: Part II-ban "senki sincs biztonságban". Állítása szerint az Uncharted 4-hez hasonlóan ez esetben is az volt a céljuk, hogy "növeljék a tétet", ám az Uncharted világával ellentétben a The Last of Us jóval könyörtelenebb, ami miatt bármi megtörténhet.

Halley Gross az HBO-féle Westworldöt hagyta maga mögött a játékért, és Druckmann szerint elképesztően jó ötletekkel rukkolt elő a hölgy a sztorihoz. Druckmann teaselt is egy kicsit: "Mikor az első napja után Halley hazament, beszélgetett a férjével, és azt mondta, 'azt hiszem, valaki terhes lesz'. Majd meglátjátok, hogy mit jelent ez!" A készítők korábban sem titkolták, hogy a játék a gyűlöletről szól, ugyanakkor természetesen lesznek reményteli, könnyebb pillanatok is. Végül megerősítette a korábbi pletykákat, miszerint a játék jórészt Seattle-ben játszódik majd.

Druckmann szerint jelenleg a pályák 50-60 százaléka van készen. Habár az idei E3-at kihagyta a játék, a fejlesztők ígérete szerint legközelebb épp a 2018-as E3-on láthatjuk mozgásban a címet.

43.
43.
GAMEROD
Szerintem meg egy játékot akkor kezdjenek el reklámozni, amikor már közel van a megjelenés, normális időkben is így volt, hogy megjelent az újságban, már abban a hónapban meg is lehetett venni. Több évekkel dobálózni nem túl megnyerő. Sok víz lefolyik addig a dunán, ki tudja hogy mi lesz addig, ki megy csődbe, vagy épp ki vásárol fel kit.
40.
40.
Norbiii
Ha most valaki hozzám vágna egy milliót, hogy vegyek egy 4K tévét, meg Ps4 Pro-t, akkor sem vennék, inkább költeném másra. Sima Ps4re is mindennel tudok játszani, szintén szép látvánnyal, a TV adások meg HD-ban, és sok még HD-ban sem megy, számomra teljesen felesleges, de akinek ez megéri, annak sok jó szórakozást! :)
33.
33.
NathanDrake
Bele se merek gondolni mi lett volna ha Druckmann, Mel Gibsonnal dolgozott volna össze. Így is embertelen és könyörtelen világba fogunk belecsöppenni, mert amit láttam a párizsi konferencián egyszerűn nem hittem a szememnek. De ha Gibson is hozzá társult volna a munkálatokba,hááát ott aztán lett volna ne mulass. Hol van még az bizonyos 2019... :/ Se baj jövőre a Sony jobbnál jobb játékokkal fognak minket elkényeztetni :)
19.
19.
Aries
#18: A filmre gondoltam. Azt nem tettem hozzá. A játékkal sosem játszottam.
18.
18.
Duken
#11: Szerintem a Mad Max nagyon alul értékelt játék lett. Engem pont a hangulata fogott meg.Ilyen gyönyörű sivatagos területet még nem láttam játékban a játékmenet pedig brutál jó. No persze nem lehet mindenkinek ugyan olyan ízlése, de azért sajnálom mert több elismerést,figyelmet és sikert érdemelt volna a játék.
16.
16.
Norbiii
Szerintem sokan fognak csodálkozni, amikor telnek az évek, és semmi hír nem lesz az új konzolokról. Lehet tévedek, de egy bitang erős új Xboxot biztos vagyok benne, hogy nem 1-2 évre adtak ki, ez nem egy lekicsinyített slim, hanem egy teljesen más, és erősebb hardverű konzol, és ha bár nem is hívjuk, nevezzük így, de adott esetben egy új generációs konzol általában 5-6 évig van a piacon....
11.
11.
Aries
Annyira várom már. Imádom ezt a posztapokaliptikus témát. Àm nem minden ábrázolása tetszik. Pl az olyanok, ahol kisivatagosodott a világ. Ilyen Mad Max féleképp. De a Last of Us-ban pont az a képivilág van megvalósítva, ahol a természet visszafoglalja a városokat. Ebben a játékban, ami elsőre beszippantott és ami legtöbb filmben nincs megcsinálva. Az, ahogyan "elkezdődik", ahogy érzed hogy itt valami történni fog. Érezhető a feszültség. Amikor tényleg elkezdődik a világunk addig ismert képének vége. Egy filmben láttam hasonlót, ahol pont ez az érzés fogott el, és jól meg lett csinálva. A világok harcában. Nyugodtan le lehet hurrogni :D
Emlékszem, hogy eleinte nem is akartam játszani vele, csak baràtom mellett az àgyban néztem hogy játszik. Évekig nem is játszottam vele. Majd most nyáron elkezdtem. Nem tudom miért hagytam ki, de be lett pótolva. Imádom ezt a játékot :D
9.
9.
shatterhand
Olyan mint a horror. Az akkor jo, ha beszar az ember. Ha vki rohog, nem parazik akkor az pont a lenyegtol esik el.
Road c.film is zsenialis, de banom hogy valaha is lattam. Annyira realis es nyomaszto,hogy nem szeretnek visszagondolni se ra. Last of us pont ilyen. Jo volt a harc, a latvany, a hangulat, meg minden csak alapjaban inkabb szorakozni akarok.
A multijat pont ezert szerettem.
5.
5.
h.jozsa
A kurva anyukat!!!!!
Azt hittem mutatnak gameplayt
2.
2.
kopic
Szerintem 2019 júniusában fog jönni, úgy mint az első rész
1.
1.
shatterhand
Multi marad? Az jobban tetszett mint a a depresszios vilag.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...