A Samsung tovább erősítette vezető pozícióját a technológia területén azáltal, hogy a koreai piacon elkészítette a világ első, 10 megapixeles mobil telefonját.

Szemezgetés a hivatalos levélből: A Samsung SCH-B600 idén márciusban a CeBIT kiállításon mutatkozott be. A Samsung 2000-ben elsőként jelent meg olyan mobil telefonnal, amely beépített kamerával rendelkezik. A Samsung szintén a világon elsőként mutatta be az 5 megapixeles kamera-telefont 2004 októberében, és az első, 7 megapixeles kamera-telefont 2005 júliusában.
A Samsung 10 megapixeles kamera-telefonja (SCH-B600) 6 milliméterrel keskenyebb és 10 grammal könnyebb, mint a 7 megapixeles kamera-telefon (SCH-V770), ezenkívül abban is különbözik a korábbi megapixel kamera-telefonoktól, hogy műholdas mobil TV funkcióval is felszerelték.
A B600 ugyanolyan fényképezési képességeket biztosít, amelyekkel egy 10 megapixeles digitális kamera is rendelkezik, hiszen háromszoros optikai zoom mellett ötszörös digitális zoom-mal is felszerelték, nem is beszélve az autofókuszról és vakuról, amely optimális esetben 10 megapixeles fényképek készítésére alkalmas.
A B600 ezenkívül olyan LED autofókusz funkcióval látta el a Samsung, amelynek segítségével a telefon tulajdonosa sötét környezetben is tiszta és éles képeket készíthet. A LED autofókusz automatikusan választja ki a távolságot, és megfelelő fókuszbeállítást biztosít az optimális fotózáshoz.
A belső memória mellett az új készülék külső memóriát (MMCmicro) is támogat. A mobiltelefon TV-kimeneti funkcióval rendelkezik, így a telefonnal készült képeket/videókat a TV képernyőjén is megtekinthetjük, de a felhasználók kiváló minőségben élő TV adást is nézhetnek a Satellite DMB funkciónak köszönhetően.
A B600 telefon külső formája a valódi digitális kamerák formájára emlékeztet. A készülék elülső lapja hagyományos telefon, a hátlapja pedig digitális kameraként használható. Modern funkciói közé tartozik az MP3 lejátszó, a névjegykártya scanner és a 128 szólamú polifónikus hang. Ára Koreában 900 000 won (körülbelül 900 dollár).

Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.