Overwatch 2 - majdnem megbukott az üzleti modell

  • Írta: Shifty
  • 2019. november 7.
  • Hír
Link másolása
Jeff Kaplan az ausztrál Kotakunak adott interjúban elárulta, hogy amikor előálltak az Overwatch "megosztott élményére" épülő üzleti modelljével, nem volt könnyű dolguk elfogadtatni azt a vezetőséggel.

A múlt hétvégén tartott BlizzConon hivatalosan is bemutatkozott az Overwatch második felvonása, ami érdekes üzleti modellt követ majd. A Blizzard ugyanis úgy döntött, hogy a játék PvP-módját egyben tartják, így az újdonságokat az eredeti Overwatch-tulajdonosok ingyenesen elérik, legyen szó az új játékmódokról, térképekről vagy hősökről. Ugyanez már nem igaz a bevezetésre kerülő történetről és PvE-opciókról, azokat valószínűleg csak a második rész megvételével kapják meg a rajongók.

Jeff Kaplan azonban az ausztrál Kotakunak adott interjúban elmondta, nem volt könnyű a vezetőséggel is elfogadtatni ezt a koncepciót. Mint mondta, az iparban nagyon régóta ugyanúgy működnek a dolgok, éppen ezért nehéz is kimozdítani az embereket a komfortzónájukból. De Kaplan úgy látta, lehet ezt jobban is csinálni, és érdemes hosszútávon gondolkodni. Éppen ezért az a legfontosabb, hogy a játékos boldog legyen, mert ha azt sikerül elérni, akkor az magával hoz minden mást is: egy jobb játékot és egy hosszan tartó élményt, amibe bele van kódolva az is, hogy bizony költeni is fognak a rajongók, vagyis a stúdió is jól jár.

Éppen ezért kockázatos lett volna arra kényszeríteni az Overwatch-játékosokat, hogy a tartalmak elvágása miatt vásárolják meg a folytatást. Ez rövidtávon persze profitábilis, de hosszabb távon negatívan éreztette volna a hatását. Kaplan úgy véli, ő máskor is a "játékos az első" mentalitást képviselte.

A megjelenés kapcsán is nyilatkozott a rendező, de a PC Gamer kérdésére csak annyit tudott válaszolni, hogy fogalma sincs, mikor debütálhat az Overwatch 2.

2.
2.
leviske
Szvsz nem kockázatos, hanem egyenesen humoros lett volna a 2 tartalmaiért kényszeríteni az aktuális közösséget a váltásra. Az alap játék az élő platformjain is rengeteg problémával küzd most. Switchen pedig így is egész egyszerűen lehetetlen meccset találni, pedig még fel sincs osztva EU/NA/AS szerverekre.

Amennyiben pedig arról is beszélünk, hogy az Overwatch 2 érkezéséig az alap játék még featurefreezt is kapott (márpedig a novemberi új hős bejelentés és PTR kezdés elmaradása erre enged következtetni), úgy "majdnem" bukást még korai emlegetni. 1-2 év új hős és pálya nélkül valószínűleg a teljes játékosbázis leépüléséhez fog vezetni.
1.
1.
Schwag
Szóval kapunk egy dlc-t egy vaskos dlc-t remélem :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...