Noha a Loki-sorozat csak májusban rajtol el a Disney+ kínálatában, a Deadline szerint a Disney és a Marvel már a második évadot is berendelte belőle.
Minderre úgy derült fény, hogy a lap megírta: Michael Waldron, a sorozat írója és producere újabb és újabb lehetőségeket kap a stúdiótól, hiszen a Loki és az új Doctor Strange-film forgatókönyve után a Kevin Feige-féle Star Wars-mozinál is bizonyíthat, illetve valamilyen formában a sorozat folytatásánál is közreműködhet majd. Tudhat valamit az úriember, na.
A Loki-sorozat még a tavalyi év végén jelentkezett egy hosszabb kedvcsinálóval, ezt itt tudjátok visszanézni, a Feige-hez kötődő Star Warsról pedig annyit lehet tudni mindössze, hogy a Marvel filmes univerzumát megteremtő szakember producerként egyengeti majd a sorsát. A film egyébként nem szerepelt a szintén tavalyi Star Wars-helyzetjelentésen.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.