A Frictional Games korábban már a SOMA esetében is kipróbálta a Safe Mode bevezetését, amit bekapcsolva kikerültek a jumpscare-ek, és így zavartalanul koncentrálhattunk a horrorjáték történetére. A csapat most pedig az Amnesia: Rebirthöt is felvértezte egy hasonló megoldással - csak jelen alanyuknál az Adventure Mode fantázianevet kapta az opció.
A szívritmusbarát játékmódból kikerültek a jumpscare ijesztgetések, és világosabbra tekerték a sötét részeket is a készítők, illetve a szörnyeken szintén módosítottak egy keveset, akik bár nem tűntek el teljesen a játékból, ugyanakkor nem is jelentenek ránk veszélyt.
Az Adventure Mode PC-n már kipróbálható, valamint a fejlesztők elmondása szerint a következő hetekben PS4-re is befut majd a frissítés.
Ötletes!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.