Brendan Greene, azaz PlayerUnknown a PlayerUnknown's Battlegrounds címéből, bejelentette, hogy kilép a játék fölött bábáskodó Kraftontól. Greene modderként kezdte pályafutását (olyan játékokkal dolgozott, mint az ArmA vagy a DayZ), leigazolt a Sony Online Entertainmenthez a H1Z1 kapcsán, majd 2016-ban betagozódott a Bluehole (a későbbi Krafton) alá a PUBG Studiosszal.
Személyesen már évek óta nem vett részt a battle royale munkálataiban, ehelyett egy kisebb, amszterdami csapatot vezetett, ami kísérleti projekteken dolgozott. Most azonban ténylegesen szakít a koreai anyacéggel, és PlayerUnknown Productions néven saját fejlesztőstúdiót alapít.
A PUBG-univerzum körül ettől persze még nem áll meg az élet. Nemrég jött a hír, hogy egy kisebb névváltoztatás után már PUBG: Battlegrounds néven kell keresnünk a játékot, de készül a The Callisto Protocol, egy westernes mellékág, a mobilos, futurisztikus New State, és még egy animációs sorozatot is várhatunk.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.