Az első poszterek és fotók után következzen az igazi nyalánkság, befutott a The Lord of the Rings: The Rings of Power első mozgóképes kedvcsinálója, amely egyperces ízelítőt ad az Amazonnál készülő, szeptember 2-án rajtoló sorozatból.
A Középfölde Másodkorát, tehát a Peter Jackson-filmek eseményeit megelőző történéseket feldolgozó adaptációt elképesztő pénzösszegből dobták össze, állítólag csak az első évadra 462 millió dollárt költött a cég. Az epizódok során olyan ismerős karakterek bukkannak majd fel, mint Elrond (Robert Aramayo), Galadriel (Morfydd Clark) vagy Isildur (Maxim Baldry).
Az hogy pár nerdnek nem tetszik nem nagy anyagi veszteség.
Skandar Graun simàn lehetne kopasz néger és akkor még pc is.
A későbbi regények nekem se tetszettek annyira, A magányos drow volt az utolsó amit még elolvastam.
Viszont a sötétség útja trilógiáig nagyszerű mind szerintem, addig fel lehetett volna őket dolgozni.
Próbáltam beszerezni őket antikváriumból, de miután megrendeltem párat abból 2 képregény volt. Sajnos az eredeti könyveket azóta se sikerült beszereznem, de egyszer biztos, hogy bepótlom.
Amikor megnéztem az első Gyűrűk Urát, kijöttem a moziból és arra gondoltam, de jó lenne ha megcsinálnák ilyen minőségbe a R. A. Salvatore Drizzt történeteit is, tán ha valaki felkapja és megcsinálja.
Most viszont abba reménykedek, hogy nem találnak rá, mert ha a sötételfeket ilyen géppel nyírt hajú fekete bőrűek játszanák egy szavunk nem lehetne.
Az, hogy ilyen történetekben is person of colour kvótát teljesítenek a castingnál az szerintem ugyanolyan szélsőséges és rasszista, csak éppen liberális megközelítéssel. Annyi film és sorozat van, pont ebbe kell beleerőltetni ezt az ideológiát?
Az író rettentő részletességek létrehozott és megalkotott egy fantasy világot, annak szabályaival és logikájával.
Természetesen ezt filmre vinni nehéz és el kell térni valamilyen szinten az alapműtől, de itt nem azért történtek a változtatások, hanem mert meg kell felelni az amerikai trendeknek.
Ez azt jelenti, hogy a történetbe is pont ennek megfelelően fognak belenyúlni.
Mondok egy példát, amit nem én fedeztem fel, de megakadtam rajta amikor olvastam. A göndör hobbit leányzó aki beszél a trailerben, azon alapján amit mond, el fogja hagyni a megyét és szerencsét próbál még Bibóék előtt.
Nyilván ha nem olvastad, vagy foglalkoztál kifejezetten a korábbi művekkel nem fognak annyira zavarni az ilyenek, de ebben az esetben téged nem a gyűrűk ura történet érdekel, hanem egy fantasy. Amivel nincs baj, csak ez így nem gyűrűk ura.
Azt nem értem, ha nem gyűrűk urát akarnak készíteni miért nem csináltak mást, egyáltalán miért kell hozzányúlni egy alapműhöz ha nem tartod tiszteletben? (Azon kívül mert megtehetik és pénz szeretnének kisajtolni belőle)
Lehet saját történetet írni és azt teleírni hülyeségekkel.
Az a baj, hogy ez így ebbe a formában egy újabb amerikai bóvli lesz, pedig egyetlen trailert láttunk belőle.
Értem én a problémádat, sőt, bizonyos fokig meg is értem. Csak azt nem, hogy miért tulajdonítunk ennek ekkora jelentőséget, és miért kell ilyen iszonyú szélsőségesen gondolkozni.
Gagyi biztos nem lesz a sorozat, de az eredeti műveknek csúnyán beint és egyben tolja az arcunkba az "üzenetet".
Viszont a negatív reklám is reklám, meglátjuk mennyire lesz sikeres. Ha nagyot bukik, akkor elrettentő ereje is lehet.
Kár, hogy nem az HBO nyerte a 200 millióról induló aukciót :(.
akinek rövidre van vágva haja.
Ennek egész konkrétan semmi köze egy elfhez ha a megjelenését nézzük)
Akár csak a "kopasz" törp nő vicc az egész.
A fekete színész irànyàba is megalàzó tokenizàlàs egyébként, nem azért kapja a szerepet mert ő rà a legalkalmasabb hanem a bőrszíne miatt l.
Mióta lett fontosabb, hogy milyen bőrszínű színészeket castingoljanak be különböző szerepekre annál, minthogy jó történeteket találjanak ki, jó forgatókönyveket írjanak és jó rendezőket ültessenek a megfelelő helyekre?
Mert a jelenlegi filmgyártást elnézve csak az aktuális trendeknek akarnak megfelelni, a minőség és a mondanivaló pedig félúton elveszik valahol.
Rengeteg probléma van ezzel az egésszel.
Egy téves képet mutat az emberek fejében, nem azt amit Tolkien kitalált.
A másik probléma az hogy nem a modern társadalom faszságait akarom viszont látni a képernyőn, ahelyett aminek történnie kellene, ez nagyon idegesítő.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.