Két éve tudtuk meg, hogy a Sony már dolgozik a PlayStation VR következő generációján, amelynek tavaly a kontrollerdizájnját is megismerhettük. A Sony ma egy lépéssel tovább ment, és leleplezte a headset kialakítását, illetve megmutatta a PlayStation VR2 Sense kontrollerek végleges kinézetét is.
A leleplezéshez társuló blogbejegyzésben elmagyarázzák, milyen elvek és technikai döntések vezettek a most bemutatott formatervezéshez. Mind a headset, mind a kontroller gömbszerű kialakítást kapott, ezzel utalva arra a teljes, azaz 360 fokos élményre, ami a felhasználókra vár majd a virtuális valóságba való alámerüléskor. A dizájn sokat kölcsönvett a PlayStation 5 könyvéből is, sőt a konzolt eleve úgy tervezték meg, hogy a munkálatok során már az új VR-készülékre is gondoltak.
Az ergonómia szempontjából az előző headsetgenerációt gondolták tovább, azaz egy méretezhető szíjjal ellátott készüléket kapunk ismét, amelyen a lencsék állíthatósága és a fejhallgató aljzata is ugyanolyan lesz, ahogy a játékosok már megszokhatták. Ugyanakkor ez a modell némileg könnyebb és karcsúbb lesz az elődjénél, egy új ventilátorrendszer pedig segít abban, hogy a lencsék ne párásodjanak.
Hogy mikre lesz képes a PlayStation VR2, arról itt írtunk korábban. Az eszköz megjelenését még nem lövi le ez a bejelentés sem, de ha a pletykáknak lehet hinni, akkor még idén boltokba kerül.
Miert nem kivitelezheto? Oculus Quest baromi jol mukodik PCvel zsinor minden nelkul.
Nem kotoszkodes tenyleg erdekelne szerinted miert ne menne psvr vezeteknelkul.
Engem is egyedul a zsinor fog visszatartani, pedig jo lenne egy wireless psvr
#2: Vezetéknélkülire várhatsz, nem lesz kivitelezhető.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.