Az Epic Games megerősítette, hogy kétmilliárd dolláros befektetést sikerült behúznia, miután a Sony Group Corporation egymilliárd dollárral, illetve a Kirkbi - a The LEGO Group befektetőcége - szintén egymilliárd dollárral jelezte szándékát, hogy komolyan érdeklik a cég metaverzummal kapcsolatos jövőbeli tervei.
Az Epic által kiadott közlemény szerint a most kapott befektetések célja ugyanis az, hogy a vállalat felépítse saját metaverzumát, illetve biztosítsa és támogassa a későbbi növekedésre vonatkozó elképzeléseket. A most érkezett tőkeinjekció nem borította fel a vállalat menedzsmentjét, vagyis továbbra is az Epic alapítója, Tim Sweeney a vezérigazgató. Sweeney egyébként úgy nyilatkozott, nagyon boldog, hogy sikerült olyan partnereket találniuk, akik osztják azon elképzeléseiket, ami mentén megpróbálják majd újragondolni a szórakoztató- és a játékipar jövőjét.
A kétmilliárd dolláros befektetés lehetőséget ad az Epic Gamesnek arra, hogy felgyorsítsák a metaverzum felépítésének munkálatait, illetve olyan tereket hozzanak létre, ahol nem csak közösségi életet élhetünk barátainkkal, de a márkák is kreatív módon építhetnek élményeket.
Ez a mostani lépés tovább erősíti a LEGO és az Epic múlt héten bejelentett együttműködését.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.