Az EU is tiltakozni fog a Microsoft-Activision megállapodás ellen

Link másolása
A Reuters forrásai szerint az Európai Bizottság az elkövetkező hetekben megosztja az Xbox anyavállalatával az ellenérveit.

A Microsoft Activision Blizzard felvásárlása trösztellenes kifogással fog szembenézni az Európai Unióban - jelentette ma a Reuters. A hírportál forrásai szerint az Európai Bizottság kifogásközlést készít az üggyel kapcsolatban, amelyet néhány héten belül elküld a Microsoftnak. 

A Bizottság nem kívánt nyilatkozni a Reutersnek, míg a Microsoft egyik képviselője azt mondta: "Továbbra is együttműködünk az Európai Bizottsággal, hogy a piaci aggályokat kezeljük. Célunk, hogy minél több játékot juttassunk el az emberekhez és ez az üzlet is ezt a célt fogja szolgálni."

Az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyeleti Hatósága (CMA) még mindig folytatja a tervezett felvásárlással kapcsolatos vizsgálatának második szakaszát: a hónap elején április 26-ig meghosszabbították az eljárás határidejét.

A brit CMA február közepéig közli a Microsofttal és az Activision Blizzarddal az előzetes megállapításait, továbbá márciusban még több meghallgatásra kerül majd sor, hogy a lehető legkedvezőbb döntés szülessen. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...