A Cyberpunk 2077 megjelenése nem sikerült túl rózsásra. Azóta sikerült a dolgokat egyenesbe hozni, a játék kapott komolyabb frissítéseket, illetve a rendkívül népszerű Phantom Liberty kiegészítőt.
Gabe Amatangelo, aki 2021-ben került a Cyberpunk-csapat élére, a Game File-nak adott interjújában arról beszélt, hogy most már tényleg vége a 2077 fejlesztésének és a csapat a következő Cyberpunk-játékra koncentrál.
Amantangelo beszélt arról is, hogy azért semmi sem száz százalék. “Lehetséges, hogy egy-két apróságot majd még javítunk" – tette hozzá, de a terveik között már nem szerepelnek konkrét újítások, vagy extra tartalom. Elmondta egyébként azt is, hogy a metrózás az ő ötlete volt, mert olvasott egy cikket, amiben kifogásolták a hiányát ő pedig egyetértett.
A következő Cyberpunk-játékkal a Phantom Liberty sikerét célozzák és nem a 2077 bukását. Megtudtuk, hogy a DLC fejlesztése 63 millió dollárba került és nagyjából 400 fejlesztőre volt hozzá szükség. Szerinte fontos szerepet játszott a sikerben az is, hogy a fejlesztés során több szabadságot adott az embereknek, nem kellett mindent aprólékosan, több szinten ellenőrizni.
Úgy néz ki tehát, hogy a Cyberpunk 2077 fejlesztése már tényleg lezárul és a csapat teljes erővel fókuszálhat a folytatásra.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.