A pénteki élő közvetítés során a CD Projekt RED elárulta, hogy noha a metrórendszer sokáig nem szerepelt a terveik között, "idővel azonban felülvizsgálták a tervet, és az Ultimate Edition megjelenésével úgy döntöttek, hogy mindez megvalósítható.".
A rendszer Night City Apera Rapid Transit nevet viseli és a Cyberpunk 2077 december 5-én érkező ingyenes 2.1-s frissítésével élesedik. Ahogy azt a neve is mutatja, egyfajta gyorsutazási pontokként használhatjuk a 19 metróállomást, az utazás pedig igazi metrózási élménnyel kecsegtet.
A másik újdonság a Radioport elem, amellyel a játékosok akkor is hallgathatnak rádióadásokat, miközben gyalogosan vagy metróval közlekednek. Igazi nagyvárosi feelingje lesz az egésznek. A patch azonban más változásokat is magával hoz, hiszen "új és régóta várt játékelemek" érkeznek a szerepjátékba. Ilyenek például az új, újrajátszható utcai versenyek.
Különféle kisegítő lehetőségeket is kapunk, módosíthatjuk a betűméretet a tippablakokban, az adatbázison és a betöltési képernyőn is, találunk egy kapcsolód a HUD méretének növelésére, illetve a kromatikus aberráció is eltávolítható lesz a felhasználói felületről. Aki teljesen minimalista élményre vágynak, azok is jól járnak, lévén teljesen kikapcsolhatjuk a HUD-ot, míg PS5-on beállíthatjuk az adaptív triggerek intenzitását a DualSense kontrolleren, illetve ezt is kilőhetjük teljesen.
Ahelyett inkabb, hogy ugye itt okoskodtok. :))) Az a mod a kanyarban sincsen ahhoz kepest, ahogyan a metrozas most mar a jatek szerves reszet fogja tudni kepezni a 2.1-es frissitessel vegre
Nekem is egyből ez jutott eszembe, true :D
"megvalósítható" wow, röpke 3 év kellett hozzá, de ha jól emlékszem egy modder összedobta magától már régebben is... szimplán támogathatták volna és betehették volna a játékba
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.