Egy gonosz AI ellen harcolunk az Industria II-ben

  • Írta: zoenn
  • 2024. március 22.
  • Bejelentés
Link másolása
A Bleakmill csapata bejelentette az Industria folytatását, amely egy alternatív dimenzióban játszódik, amit egy rosszindulatú mesterséges intelligencia ural. Hősnőnk vissza kell jutnia a való világba, azaz az 1989-es év Berlinjébe.

Nora egy ismeretlen, veszélyes világba kerül, ahol számos veszéllyel kell szembenéznie - többek között agresszív robotokkal -, miközben meg kell fejtenie egy baljós mesterséges intelligencia titkát, hiszen csak így juthat haza Berlinbe. Az 1989-ben játszódó történetközpontú FPS-ben fizikaalapú interakciók, craftolás és összetett eszköztár vár ránk.

Az ipari hanyatlás nyomai figyelhetőek meg a pályákon, mindezt túlvilági mechanikákkal is nyakon öntenek. Fegyvereink idővel fejleszthetőek lesznek, alapból öt alkalmatosságot bővíthetünk hangtompítóval, nagyobb tárral és speciális sebzésekkel. Igazi testhorror vár ránk, a testek a lövések nyomán roncsolódnak. és az audio rész is teljesen filmszerűnek ígérkezik.

A Beakmill alkotása valamikor 2025-ben jelenik meg a Steamen és az Epic Games Store-ban.

1.
1.
Low Noise
Nagyon jól nez ki, gondolom UE5
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...