Betiltották a Steamet Vietnámban

  • Írta: pandaril
  • 2024. május 12.
  • Biznisz
Link másolása
Hivatalos nyilatkozat vagy döntés ugyan még nem született, viszont az internetszolgáltatók már elérhetetlenné tették a program weboldalait. A dolog mögött a helyi fejlesztők versenyhelyzetének javítása állhat.

A legtöbben a Steamre úgy tekintenek, mint a PC-s játékterjesztés forradalmasítójára, és ezzel együtt a digitális forgalmazás megalapozójára. Ezen felül a PC-s játékok megmentőjeként is szeretnek rá hivatkozni, hisz volt idő, amikor a nagy kiadók csak a kalózkodást látták a platformmal kapcsolatban. A Valve viszont bebizonyította, hogy a kalózkodás nem pénz, hanem hozzáférés kérdése.

Ugyanakkor nem minden országban látják a platformot fényes páncélú megmentőnek. Vietnámban a helyi játékfejlesztők elkezdtek panaszkodni, hogy amíg számukra kötelező egy rendkívül bonyolult és hosszadalmas állami jóváhagyás, addig a Steamen megjelenő játékokra nem vonatkozik az állami bürokrácia és ellenőrzés. Hivatalos állami döntés ugyan még nem született, viszont a Steam weboldala és maga a PC-s kliens sem elérhető már az országban.

A tiltást a helyi internetszolgáltatók vetették ki, tehát még nem beszélhetünk állami szintű banról, bár ez a helyi játékosok szempontjából így is, úgy is frusztráló, hisz már nem férhetnek hozzá a könyvtárukhoz. A Steam Fórumon tették közzé az ügy rövid összefoglalóját, illetve egymást támogatva igyekeznek valamilyen alternatívát keresni, mint például a DNS megváltoztatása. Nem a Valve áruháza az első, amit betiltanak az országban, többek között az ArtStudio sem elérhető Vietnámban.

2.
2.
Extol
El se tudnám képzelni mi lenne, ha 18 év alatt összegyűjtött játékmennyiség menne a levesbe egy kormánydöntés miatt. Magyarországon is felvetődött valamiféle korlátozás, de akkoriban azt visszavonták.
1.
1.
Neo1989
Ott a Torrent vagy az FTP vagy sima megosztási linkel átküldöd pl mail-ben.
Mondjuk egy NAS-rol.

Van a játékosoknak is egy olyan rétege aki megveszi eredetiben a játékot mert dolgoztak vele és ott van a könyvtárában.

De mivel idegbajt kap a Launcher-ektöl ezért a kalóz verziót tolja.
Mer ahhoz nem kell se egy Steam, se egy Origin, se egy Ubisoft uplay...stb.

Tehát ezzel nem értek el semmit sem. A Csoró magyar kormány is betiltotta az Elf Bar-t. Szlovák importból annyit vesz mindenki amennyit csak akar. Na bumm.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...