Megjelenési dátumot kapott a Satisfactory

Link másolása
Szeptemberben érkezik a játék frissítése, ami egy várva várt funkció is hoz: lehúzhatóvá válnak a WC-k. Ja, és egyben megjelenik az 1.0-s verzió is, csak úgy mellékesen.

Öt évnyi korai hozzáférés, fejlesztés, tartalmi bővítés és csiszolgatás után végre révbe ér a Coffee Stain játéka, és az ősszel olyan hiánypótló funkciók kerülnek majd a játékba, mint a lehúzható WC-k. Ez csak egy a számos, egyelőre nem részletezett újdonságból, amit a játék végleges verziója hoz majd el a gyárépítőknek.

A Satisfactory egyszerre egy relaxáció gyakorlat, egy őrült komédia és automatizációra alapozó építős játék. A hagyományos játékmódban az idegen lényekkel is meg kell küzdenünk, viszont már egy ideje kihagyható ez egy külön játékmóddal. A közelmúltban kaptunk egy vonatot is, hogy ha esetleg két gyártelepünk lenne, akkor könnyebben tudjunk a kettő között árut mozgatni.

A Satisfactory 1.0-s verziója 2024. szeptember 10-én jelenik meg, egyelőre viszont nem tudni, hogy PC-n kívül más platformokon is elérhetővé válik-e a gyárépítős móka.

1.
1.
Orarugofelpattano
Szegény factorio meg nem kapott cikket, hogy jön a 2.0 :(
https://factorio.com/blog/post/fff-418
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...