A Bloober Team is nyitott a további Silent Hill-játékok készítésére
- Írta: pandaril
- 2024. október 19.
A Bloober Team korábbi játékai alapján a Silent Hill 2 rajongók nem feltétlenül örültek annak, hogy a csapat kapta a remake elkészítésének herkulesi feladatát. Dacára a késéseknek és a furcsa kommunikációnak, a remake megjelent, és ugyan nem minden idők legkelendőbb játéka, így is remek eladási eredményeket tudhat magáénak, és nemcsak a kritikusok, de a rajongók is méltatják a játékot.
Nem is kellett sokat várni rá, hogy rajongók egy csoportja több felületen is hangot adjon annak az ötletnek, hogy a sorozat többi részét is felújíthatná a Bloober Team. Ugyan a jogokat birtokló Konami nem szólalt még meg a játék megjelenése óta, maguk a fejlesztők ráerősítettek, hogy nem zárkóznának egy újabb lehetőségtől, hogy Silent Hill-játékot készítsenek. Itt azért érdemes kiemelni a szóhasználatot, mivel a fejlesztők részéről nem feltétlenül egy remake-ről lenne szó, szívesen elkészítenék saját, eredeti Silent Hill alkotásukat is.
A végső szó azonban ebben az esetben is a kiadóé. A fő sorozat a negyedik rész óta nem kapott újabb bejegyzést, ami egyszerre jelentheti azt is, hogy a siker láttán a Konami is időszerűnek látja majd egy Silent Hill 5 elkészítését, vagy épp ellenkezőleg, azt olvassák ki a kritikákból és az eladásokból, hogy a klasszikus, közkedvelt címeket kell új köntösbe öltöztetni. Akárhogy is, a Bloober Team jó eséllyel ott lesz, hogy elkészítse azt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.