UFC 2010: Undisputed

Mennyire elfajult a mai világ: nagycsöcsű amazonokkal szórjuk egymásra a varázslatokat úgynevezett verekedős játékokban, közben próbáljuk kiakasztani a dühmérőt, hogy még látványosabb trükkökkel kápráztassuk el a nagyérdeműt. Jól van, persze. Nem mondta még ezeknek senki, hogy az igazi bunyó az állóképességről, a felrepedt szemöldökről és a nyers erőszakról szól?

Semmi bajom a Mortal Kombattal, a Soul Caliburral és a hasonló címekkel, a fenti bevezetővel csupán az efféle akciójátékok és a UFC 2010: Undisputed közötti alapvető különbségeket próbáltam nagy vonalakban vázolni. A Fight Night-játékokat és egy ideje a UFC-t azért szeretem különösen, mert amellett, hogy hihetetlenül életszerűek, másfajta játékstílust és taktikát követelnek meg, mint az átlagos verekedős címek, éppen ezért nevezhetjük őket inkább sportjátékoknak, mint akciónak. A UFC-ben nekünk kell eldöntenünk, hogy milyen taktikát vetünk be a harcok során, nekünk kell úgy edzeni, hogy ezt aztán meg is valósíthassuk, végül az a feladat is ránk hárul természetesen, hogy ezt kivitelezzük a ketrecben, akár hatalmas monoklik és véres sérülések árán is. Mindennek a táptalajt pedig a brutalitása ellenére (vagy éppen annak köszönhetően) manapság egyre népszerűbbé váló MMA (mixed martial arts – kevert harcművészetek) adja: itt – mint azt a sport neve is sejteti – gyakorlatilag bárhogy harcolhatsz, és egy kezeden meg tudod számolni, hogy mit nem szabad csinálni.


Nem ez a sorozat az első  UFC-cím, viszont a THQ és a Yuke's Media Creations tavaly megjelent, közös munkája az egyedüli játék, amely ebben a generációban képviselteti magát, ráadásul talán az eddigi legjobb próbálkozásról beszélhetünk. Az idei epizód szerencsére legalább olyan jól sikerült, mint az előző: a készítők alapvetően mindenen változtattak egy picit, tartalomból is csillagos ötösre vizsgázik a játék, viszont itt-ott nevetséges módon spóroltak a fejlesztési idővel, aminek nem örültünk; ráadásul ezek pont olyan területek, ahol még fogást találhat a THQ-n az Electronic Arts az év végén megjelenő EA Sports MMA-val.


Az új UFC-ben még több harcos szerepel, minden súlycsoportot összevetve száznál is több keményarc közül választhatunk a bunyók előtt. Külön jó  hír, hogy ez a játék tudhatja magáénak a sportág legjobbjait: szerepel többek között Georges St. Pierre, Anderson Silva, BJ Penn, Forrest Griffin, Jon Fitch, Chuck Liddell, Quinton Jackson, Antonio Rodgrio Nogueira, Mauricio Rua és Lyoto Machida is – ők azok, akiket rendre megemlítenek a teljesítményük miatt a különféle toplistákon. Persze ez helyzeti előny a THQ-nak az EA játékával szemben, ugyanis jogi okokból nem valószínű, hogy ezek a harcosok szerepelni fognak az MMA-ban. Hozzátenném, ez tényleg csak a harcosok krémje, a végleges lista nagyon hosszú, és minden elismerésem azoknak, akiknek mindegyik név mond valamit. Persze az sem baj, ha valaki egyáltalán nem ismerti a sportágat, megint lehet saját harcost csinálni ugyanis, és ezúttal már még több mindent állíthatunk be a saját szájízünk szerint. Kitalálhatjuk a karakterünk nevét, a korát, a születési helyét, megadhatjuk, hogy milyen harctechnikákat ismer (ezek közüll ráadásul három – a szambó, a karate és a birkózás - új), hozzárendelhetünk mindenféle animációt, amit később például győzelmek alkalmával süt majd el a kolléga, beállíthatjuk a magasságát, a testsúlyát és más külső adottságokat (izmos vagy esetleg hájas, bőrszín), frizurát csinálhatunk neki, a ruhatárát is összeállíthatjuk, illetve természetesen az alapképességekre is szét kell szórnunk némi rendelkezésre álló tapasztalati pontot. Félórát biztosan el lehet szöszmötölni a karakterkészítéssel, a lustábbaknak pedig van randomizáló funkció is – ezt viszont nem ajánlom, nekem elsőre egy kövér, fekete harcost dobott ki a gép, lila szakállal, Final Fantasy-szerű fehér, szembelogó hajjal. Amellett, hogy ronda volt, még a pályán is elkenték a számat.


Ha megvan a karrier, valószínűleg a karriermód felé vesszük az irányt, ami szintén alaposan átalakult a korábbiakhoz képest. Alapvetően még mindig arról van szó, hogy a harcosunkat egyszerű kezdőből kell UFC-bajnokká nevelni, viszont odáig hosszú az út, edzeni kell, mint az őrült, meg kell nyerni a meccseket és meg kell felelni a rajongóknak. Az átalakult játékmódról is elmondhatjuk, hogy még több lehetőségünk lesz beleszólni a körülöttünk zajló eseményekbe. Természetesen most is edzhetünk az állóképességünkre, a sebességünkre és az erőnkre, az automatikusan is lejátszható edzőmeccsek során szerzett tapasztalati pontokat pedig szét kell szórni a különféle támadó és védekező képességek között. Az edzőtáborokban új mozdulatokat tanulhatunk, és ezek kiválasztásakor is csak az számít, hogy milyen területen akarunk jók lenni, milyen taktikát választunk a meccseken: fejre megyünk, földharcban akarunk jók lenni? Döntsük el időben, mert a rendelkezésre álló idő szűkös! Ismét minden aktivitás egy hetet vesz el az életünkből, ráadásul néha pihenni sem árt, mert fáradtan szinte garantált, hogy kiütnek bennünket. Ráadásul az edzés és a meccsek mellé muszáj besűríteni egy-egy imázsépítő tevékenységet is: bunyózni a kamerák előtt vagy éppen megtippelni a következő meccsek végkimenetelét. A győztes menetek végén válaszolnunk kell egy villáminterjú kérdéseire, így a válaszok tartalmával lefitymálhatjuk az ellenfelet, vagy ellenkezőleg fejet hajthatunk elötte, és köszönetet mondhatunk a rajongóknak és a szponzoroknak is.


Persze a fenti érdekességek jó része már az előző részből is ismert, ezúttal viszont sokkal inkább úgy érzi a játékos, hogy minden, amit csinál, annak tétje van, és kihat majd a teljesítményére – ha ezt nem értjük meg, nem csak bénák leszünk a játékban, hanem könnyen monotonná is válhat ez a játékmód, hiszen hiába játszunk több órán át, képtelenek leszünk egy bizonyos ponton túljutni. Egyéb játéklehetőség ilyenkor (és persze bármikor) a sima meccset kínáló Exhibition, végre lehet bajnokságot csinálni, az Ultimate Fights módban pedig a már megtörtént bunyókat játszhatjuk újra. Ezt külön ajánlom mindenki figyelmébe, hihetetlenül igényes az egész: mindegyik meccs előtt megnézhetünk egy-egy archív felvételt és interjút a résztvevőkkel, ráadásul sokáig lehet vele szórakozni, mert rengeteg a kikötés a „történelem újraírásához", melyeknek nem lesz egyszerű mindig megfelelni. Új játékmódok a Title és a Title Defense: előbbi esetében körbe kell vernünk a mezőnyt és fokozatosan kell UFC-bajnokká válni, az utóbbiban pedig meg kell védenünk ezt a címet, a jutalom pontokért szintén különféle kikötéseknek eleget téve.


Maga a bunyó is más lett picit, vannak új mozdulatok, illetve a már meglévők is rengeteget finomodtak. Külön érdemes kiemelni, hogy az új UFC-ben már el lehet hajolni az ütések és rúgások elől, nem muszáj folyamatosan járkálni és fej elé tartani a kezeinket, mert ez egy sokkal „energiatakarékosabb" módszer. Emellett sokkal változatosabb lehetőségeink vannak, mikor fogást keresünk az ellenfelen, és a látvány kedvéért még azt is megcsinálták a fejlesztők, hogy védekezésnél a harcosok automatikusan odahúzzák a kezüket, ahol ütés éri őket – nyilván ehhez nekünk is védekeznünk kell, nem arról van szó, hogy a gép automatikusan váltogat nekünk a fej és a test védése között. Sok helyen olvastam, hogy a földharc az új részben nem sikerült jól, de ezzel nem feltétlenül értek egyet. Érdemes odafigyelni a karakter fejlesztésénél a földharcra is, ne kövessük el azt a hibát, hogy csak az ütésekre és rúgásokra gyúrunk. Így mindenképpen könnyebb lesz a játék, de ez csak a karrierre igaz: más játékmódokban valami előre megadott karaktert javaslok én is, mivel a saját harcosokkal nehezebb szinten gyakorlatilag a földre kerüléssel véget ér a játék; különösen igaz ez a visszafeszítések esetében, amikor a jobb analógkarral kell körözni – ebben a gépet sosem fogjuk legyőzni. Az irányítás egyébként nem változott semmit.


Bár a játék még  életszerűbb és ezáltal hangulatosabb lett, egy-két apróság azért csökkentette az élvezeti faktort. Noha a szinkronok (így a felkonferálás  és a kommentár) még mindig egészen jól sikerültek és a hátterzajokkal sincsen nagy baj, a zenék már nagyon nem tetszettek. Míg az előző részben iszonyatosan jó zúzdákkal pakolták tele a játék menüjét, amitől az ember szíve szerint futott volna három kört a ház körül a benne tobzódó adrenalin miatt, addig itt olyan béna, semminek nevezhető aláfestést kapunk, amit nehéz dicsérő szavakkal illetni. A metálbetéteket valószínűleg az egyik fejlesztő unokaöccsének kertvárosi garázsában vették fel, míg ilyen gépes taktusokat a Helyszínelőkben hallottunk utoljára DNS-elemzés és boncolás közben – csak oda legalább passzolt ez a zene.


A grafikát ajnározókkal nem tudok egyetérteni, őszintén szólva nekem már a tavalyi rész sem tetszett. Szerintem a Fight Night motorját használó MMA-val szemben ez már kevés lesz, noha a visszajátszásokban itt is elég szépen deformálódik a kollégák arca egy-egy ütés közben. Ráadásul izzadnak, a szemöldökük felreped (a kedvencem mikor mindkettő, így olyan mintha vért könnyeznének), a hátuk is vérzik most már, de összességében nekem mégsem tetszik annyira, mint az EA-féle motor. Ott sokkal életszerűbb például a bőr megjelenítése, jobban elhiszem, hogy a fáj a srácoknak az, ha bevisznek egymásnak egy ütést. Ráadásul a UFC pofátlanul keveset fejlődött grafikailag, még a menetek közötti bögyös kiscica is ugyanaz maradt. A közönség pedig megint ótvarul néz ki, de ez minden sportjáték mumusa, mert nem tudják a fejlesztők, hogy van egy idióta (én), aki a pályán kívül ülőket figyeli játék közben.


Mindazonáltal a UFC 2010 egy hihetetlenül jó játék, csak ajánlani tudom mindenkinek, nem csak azoknak, akik ismerik és figyelemmel követik a sportot. Én sem vagyok annyira jártas benne, ennek ellenére, mikor tavaly megmutatták az első részt, azonnal letettem a hajam tőle, ami azért garancia lehet az újoncoknak. Miután az új rész fejlődött is az előző részhez képest, meg nem is, úgy döntöttünk, korrekten annyi pontot adunk neki, mint tavaly. Tény, hogy a kezdőknek talán túlságosan is összetett lehet a játék, viszont javaslom, hogy töltsetek el vele egy-két órát, és ismerjétek meg, mert abszolút megéri.