Alien: Isolation teszt

  • Írta: zoenn
  • 2014. október 15.
  • alien: isolation, pc, teszt
Link másolása
Értékelés 8.5
Az ember vesztésre áll a természettel szemben és ezt képtelen elfogadni. Különféle biológiai fegyvereket fejlesztünk fajtársaink legyilkolására, ám a kontroll kicsúszott a kezünkből: egy csúcsragadozó prédájává váltunk. És ez jó.

Van mit kijavítani a Sega renoméján, miután azon tavaly kínos csorba esett az Aliens: Colonial Marinesszel, dacára annak, hogy azért elpasszoltak belőle 1,3 milliót. Szerencsére a The Creative Assembly ötlete pont jókor jött a kiadónak, a Total War-ról elhíresült készítők a szimpla lövöldözés helyett zsigeri horror-élményre gyúrtak rá, az 1979-es Alienből merítve az ihletet. Klausztrofóbia és elszigeteltség lesz úrrá a játékoson egy olyan főhőst irányítva, aki nem egy agresszív típus, a bajt inkább elkerülné, esze ágában sincs szembenézni a fenevaddal. Amanda nem akar ártani senkinek, csak el akar húzni a francba a lehető leghamarabb. Pont, mint az anyja, Ellen Ripley. A brit fejlesztők az elmúlt időszakban gyakorta hangoztatták a xenomorph-ról, hogy megszületett a videojátékok történelmének tökéletes gyilkológépe, a példás M.I. kiszimatol, becserkész, ott csap le, ahol nem is várnánk. Ezek voltak az ígéretek, melyek nagy része tényleg megvalósult. Ám az Alien: Isolation színhelyéül szolgáló komor és nyomasztó űrállomáson nem csupán az idegen jelenti az egyetlen veszélyforrást.


Mi sül ki abból, ha az Amnesia játékmenetét ötvözik a Fox kultikus sci-fi frencsájzával? Fegyvereket csak nyomokban találunk, a környezet felfedezése, a fejtörők abszolválása mellett a lopakodáson lesz a hangsúly. Egyetlen figyelmetlenség is kudarchoz vezethet, az Alien: Isolationben előfordul, hogy hosszú percekig lapulunk egy szekrényben, amíg a szörny odébb áll, de a biztosnak hitt fedezék sem garancia a sikerre. Ha zihálva veszünk levegőt és türelmetlenek vagyunk, elkap, ha fejvesztve rohanunk, elkap, ha revolverrel próbáljuk megölni, elkap, ha nem vonjuk el figyelmét úgy, hogy az ellenkező irányba csaljuk el, elkap. A sunnyogásra kihegyezett produktum a lehetőségek széles tárházát vonultatja fel, ahol az ösztöneinken múlik minden. Az egész űrállomás valójában egy szövevényes vadászterület, ahol mi vagyunk a tápláléklánc legalján, sőt, még a megmaradt túlélők is roppant bizalmatlanok az irányunkban. A játékban garantáltan meg fogunk halni, csak nagyon kevés feladat sikerül elsőre, ám a kudarcok sorozata után lassan megtanulunk életben maradni.


Ahogy már a filmekből kiderült, Ellen Ripley nem ért vissza küldetéséből lánya 11. születésnapjára. Amanda azóta felnőtt, vagány szerelőcsaj lett belőle. Elsőre hitetlenkedve fogadja a Weyland-Yutani vállalat felkérését, miszerint kísérjen el egy csapatot a Szevasztopol-űrállomásra, ahol minden bizonnyal a Nostromo űrhajó feketedoboza rejtőzik. Személyes ügy – mondhatjuk így is – , elvégre Amanda kiderítheti, hogy mi történet pontosan anyjával. A játék pontosan úgy nyit, ahogy a klasszikus Alien-film: mély hibernációból ébredünk, űrhajónk hamarosan eléri a Szevasztopolt, de előtte átöltözhetünk, lezuhanyozhatunk és megismerkedhetünk társainkkal. Ám a dokkolás szerencsétlen fordulatot vesz, egy baleset következtében Ripley egyedül marad, csupán rajta áll, hogy kiderítse, mi történet pontosan a hatalmas állomáson, Valami nincs rendjén ott, habár most csend telepszik a sötét létesítményre, zűrzavar nyomaira bukkan.


Amanda egyébként kiköpött anyja: erős és céltudatos lány, de lesznek olyan helyzetek, ahol reszket, mint a nyárfalevél. Ha harcra kerül a sor, gyorsan elvérzik, a bunyót nem neki találták ki. Fizikai hátrányát gyorsaságával és nem kevés bújócskával kompenzálja. A legénység többi tagjával csak érintőlegesen találkozunk, de nincs velük gond, nekik is megvan a bajuk, egy távol-keleti kolléganő például nehezen viseli a hibernációt. Bár feladataink egymás után követik egymást, Szevasztopol mégsem olyan lineáris helyszín, mint azt elsőre gondolánk. Folyosók, raktárak, vezérlő- és biztonsági szobák szövevényes hálózata ez, szűk szellőzőket és tágas tereket egyaránt felvonultat. Balszerencsénkre az áramellátással gondok vannak, nem minden rendszer működik megfelelően, a falakon lévő kapcsolókkal variálva mi választhatjuk ki, hogy az adott pályarész mely részét lássuk el energiával. A pályatervezők mindent kihoztak a témából, jó pár mellékfolyosó és alternatív útvonal létezik - még szerencse, hogy a TAB-ra tenyerelve bármikor előhívhatjuk a térképet, ha netán elvesznénk benne. A beleélés gyorsan megy: mind a hanghatások, mind a fényeffektek fokozzák a nyomasztó hangulatot. A designt imádni lehet, ha a régi filmeken nevelkedtél: minden berendezési tárgy a nyolcvanas évek sci-fijeinek jövőképét tükrözi. Katódcsöves monitorokat bámulhatunk, szalagos magnók jelentik a szórakozást, pedig már 2137-ben járunk. Bár a fejlesztők olykor a hirtelen ijesztgetésekre is rámennek, az elkeserítő hangulat folyamatosan ránk telepszik, egy perc szusszanásnyi időt sem hagy. Ha egy-két óránál többet játszunk az anyaggal, nem biztos, hogy idegrendszerünk sokáig bírja a nyomást. Célszerű némi szünetet beiktatni, de tényleg.


Más túlélőkkel is összefutunk a kaland során, ám néhány kivételtől eltekintve roppant ellenségesek, ami érthető is, hiszen össze vannak zavarodva. Hátulról a csavarkulccsal viszonylag gyorsan likvidálhatók, vagy egy fejlövéssel a shotgunból, de főleg csapatban mozognak és okosak is. Veszedelmesebbek a vörösen világító szemű androidok, akik ellen szintén a meglapulás a kifizetődő. Botor módon próbáltam a revolverrel semlegesíteni őket, csupán négy-öt fejlövéstől pusztulnak el, kettőnél több ellenfélre tutira nem lesz elég lőszerünk. Az már csak hab a tortán, hogy Amanda csigalassúsággal tölt újra: egy gombnyomással mindössze egyetlen lőszert helyez a tárba, így semmi sem garantálja, hogy közben nem kapják el a grabancunkat. Ha egyet kipécézünk magunknak, a többi szintetikus odarohan a zajra – ördögi kör ez. A lány nehezen viseli a gyomrosokat, egy-két ütés után padlót fog és életereje nem regenerálódik magától. Hatalmas piros pont!


Nem árt szorgalmasan minden zölden világító ládába betekinteni összetevőkért, hiszen a Q-val előcsalható tárgyválasztó képernyőn saját magunk is összerakhatunk elsősegély-csomagokat, világító fáklyát, EMP-gránátot, füstgránátot, csőbombát és zajkeltő berendezéseket, persze csak akkor, ha már megszereztük a szükséges tervrajzokat. A piros hevederrel lezárt ajtókat később kinyithatjuk a csavarkulccsal, míg más, kódot igénylő zárakat a hackelő műszerünkkel egy minijáték keretében. Ez utóbbiból többféle létezik: vagy a megfelelő ikonokat kell időre kikeresnünk a felsoroltak közül egymás után, vagy egy reflexeinket igénylő módszerrel juthatunk sikerre. Bizonyos nyílászáróknál csak a radikálisabb módszer a célravezető, adjunk a fémnek a plazmavágóval és annyi. Ha valami a nyomunkban van és úgy próbálkozunk a zártöréssel, az baromira frusztráló tud lenni, könnyen elkapkodhatjuk a dolgot és pánikba eshetünk, de pont ezért élvezzük, nem? Bármennyire is izgalmas a játék, a környezet egy idő után monotonná és ismétlődővé válik, már-már úgy érezzük, hogy a fejlesztők az egész történetet direkt húzták el.


Egy Alien-játékból sem hiányozhat a mozgásérzékelő alkalmatosság. Amanda egyszerre csak egy tárgyat használhat, így ha a szenzor a bal kezünkben van, akkor csak annak képére és pittyegő jelzéseire figyelhetünk, a háttér ilyenkor elmosódik. Ha az előttünk lévő pályára fókuszálnánk, akkor azt az egér külön gombjával tehetjük meg. A műszer természetesen csak egy relatíve kis területet képes feltérképezni, sokszor csak akkor jelez, amikor túl késő, de a lopakodáshoz bizony nagy szükségünk lesz rá. A mozgásérzékelő és az elemlámpa gyakorta megfordul majd a kezünkben, bár utóbbihoz a program elég szűken méri az elemeket, és azzal is számolunk kell, hogy a fény elárulja a pozíciónkat. A biztonsági kamerák pásztázó tekintete elől csak úgy bújhatunk ki, ha egy közeli,  többnyire droidoktól hemzsegő vezérlőteremben lehúzzuk a hálózatról. Máskor a szellőzőturbina kiiktatásával átláthatatlan füstöt generálhatunk, melynek jótékony homályában elinalhatunk. Érdemes minden terminálba belekontárkodni, elvégre megeshet, hogy zárt ajtókat nyithatunk ki, vagy más, ellátmányt rejtő raktárak kódjához juthatunk.


Ha pedig az Alien a közelben lófrál, brutálisan óvatosnak kell lennünk. Hirtelen megannyi anekdotát tudnék elmesélni a játékról. Hamar tudatosul bennünk, hogy a lény ellen csak veszíthetünk, kétség kívül a The Creative Assembly alaposan kitett magáért, amikor megalkotta ezt a csúcsragadozót. Várunk a transzportliftre, miközben bujkálunk a rém elől, iszonyatosan lassan telnek a másodpercek, tudjuk, hogy valahol itt van. Halljuk a dübörgését a szellőzőkben, ha nem tudunk a helyünkön maradni, végünk van, ha túl sokáig időzünk egy helyen, nekünk annyi. Az Alien: Isolationben sokszor a másodperceken múlik az életünk, az űrállomáson sehol nem vagyunk biztonságban. Óvakodjunk a plafonon éktelenkedő nyílásoktól, ha valami nyálkás trutyi csöpög a földre, kerüljük el jó messzire! Noha a xenomorph intelligenciájáról ódákat zengtek a készítők, azért kellő rutinnal átverhető. Valóban képes tanulni, érez, lát és hall, nincsen előre letárolt útvonala. Bárhol előbukkanhat, még ott is, ahol korábban már jártunk, csak visszamentünk valamiért. Ha kétségbeesve rohanunk előre, szinte biztos, hogy utolér. Olyan is előfordult, hogy amikor előmásztunk a szekrényből fél méterre a szörnytől, az ránk sem bagózott, csak ment tovább - szóval néha érdekesen teljesít az M.I. Egyetlen helyzetben sincs biztos megoldás, ám ha végtelenül türelmesek vagyunk, elkerüljük a szemkontaktust, zárt rejtekünkön visszatartjuk a lélegzetünket (de azért ne fulladjunk meg), kihasználjuk a környezet adta lehetőségeket, ép bőrrel megúszhatjuk a találkozást. Habár a játék későbbi szakaszában kissé mérges voltam, amikor a lángszóróval és molotov-koktélokkal többször is elkergettem a bestiát, itt a beleélésem kissé megbicsaklott, de persze abból a fegyverből is kifogy a nafta és nem tudjuk minden sarokban újratölteni.


A kampány hosszával elégedettek lehetünk, elvégre manapság ritkának számít, hogy közepes fokozaton 15-17 óránkba teljen a végigjátszás. Persze ez attól függ, hogy mennyi időt töltünk felfedezéssel, és mennyit vacakolunk a továbbjutással – az óvatosabbak akár 20 órát is kifacsarhatnak a játékból. És akkor még ki sem próbáltuk a menüből indítható túlélőmódot, amelyben nem a türelem és a lassúság a fontos, hanem pont az ellenkezője. Ki kel jutnunk a pályáról a lehető leggyorsabban, miközben az idegen a nyomunkban lohol. (nekem nem egészen három perc alatt sikerült). Aztán az előrendelőknek ott van a Crew Expendable DLC, amelyben az eredeti Alien-filmet élhetjük át újra a Nostromo űrhajó fedélzetén, és olyan ismerős arcokkal találkozhatunk, mint Ash, Lambert, Dallas és Ellen Ripley. Ki tudja? Ha okosan rögtönzünk, talán még a film befejezését is megváltoztathatjuk, noha a veteránok már kevesebb, mint egy óra alatt kivégezhetik a plusz küldetést.

A konzolos funkciókról

Ha a PS4-es vagy Xbox One-os változattal rendelkezünk, és lapul a TV mellett egy PS Eye-kamera, vagy egy Kinect, akkor a fejkövetésről sem kell lemondanunk – a fícsőrnek a fedezékek mögüli kihajolásnál vesszük hasznát ideig-óráig. A DualShock 4 beépített hangszórójából a mozgásérzékelőnk csipogása szűrődik elő, de a Kinect még a hangunkat is érzékeli: ha netán szaporán vennénk a levegőt, vagy ijedtünkben felsikoltanánk, akkor azt xeno is észlelni fogja – szóval lehetőleg csendben kapjunk szívrohamot… Azért a PC-sek sem maradnak ki a jóból, az ő plusz finomságukat úgy hívják, hogy Oculus Rift.



Habár a fejlesztők olykor megfeledkeznek az optimalizációról (lásd. Total War: Rome II), szerencsére az Alien: Isolation esetében ilyenről szó sincs. Egy közepes, 4-5 éves masinán is tükörsimán fut a játék – négymagos AMD-procival, 4 GB RAM-mal és Geforce GTX 660-nal szerelt tesztgépen, ultra-beállítások mellett stabilan hozta a 60 fps-t. Pedig a látvány tényleg lenyűgöző, főleg a fény-árnyékeffektek, a környezet a maga a hideg valójában tényleg olyan, mintha a film díszleteibe csöppentünk volna. Oké, az emberi karaktermodelleken valami furcsa viaszosság észlelhető, de legalább Amanda szexi. Az átvezető videók framerate-je ugyan lassúnak tűnik, de ez csak kukacoskodás. A körítés is elsőrangú: a töltőképernyőkön látható jelenetetek olyanok, mintha egy rongyosra nézett VHS-filmmel lenne dolgunk, de az egész játékra is ráhúztak egy zajos filtert (ami mérsékelhető, vagy kikapcsolható). Mindenre a koronát a hanghatások teszik fel: az ósdi számítógépek winchesterének kerregései, a lomhán nyíló ajtók hangja, robbanások zajai és a hirtelen, fülsértő zajok, melyek nyomán megáll bennünk az ütő. A kilátástalanságot a hatáskeltő zenék még tovább fokozzák, egyszerűen nem tudunk belekötni.


Ha a szívünkre tesszük a kezünket, mi is bevalljuk magunknak: pont ilyen alkotást vártunk Alien: Isolation címén. A The Creative Assembly kisujjból kirázta azt, ami a Gearboxnak és társainak nem sikerült, pedig semmi más nem tettek, mint tanultak korunk horrortrendjeiből és kismilliószor megnézték a ’79-es mozifilmet. A többi már rutinból és hosszú tesztelésből megvalósítható. Hibái ugyan akadnak, például a mentési rendszer meglehetősen szigorú, olyan is előfordult, hogy ötven percnyi játékot dobtam ki az ablakon, mert korábban elfelejtettem blokkolni a kártyámat, az automatikus mentésre nem hagyatkozhattam. Szóval frusztrációból kijutott bőven. Viszont nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legjobb Alien-játékkal van dolgunk, amely valaha is készült, a történet bőven elmenne a filmek folytatásának is. Ember legyen a talpán, aki unottan, faarccal végigjátssza. Ha ezt híreszteled, vágd meg magad egy késsel és rádöbbensz majd, hogy vér helyett undorító fehér massza csörgedezik a testedben.

Kapcsolódó cikkek

62.
62.
 A Player
#56: Szerintem, és még sokak szerint félelmetes. A lángszóróval azért nem tudod megölni, mert amint odapörkölsz neki, az elmenekül, mivel nem akar megégni. Azért jön vissza újra és újra, mert meg akar ölni. Tehát; meg akar ölni, de fél tűztől. Amint kifogyott a naftád, onnantól ő a hunyó.
„bár a csajszi kancsal” - igen? Ezt még eddig nem vettem észre.
„Az MI szar” - telepítsd újra, akkor jó lesz.
„Elég csak leguggolni és simán elmegy mellettem” - valószínűleg másfelé összpontosít.
„Leugrik elém a szellőzőből, én behúzódok egy doboz mögé, ő meg továbbmegy” - mert behúzódtál egy doboz mögé.
„Perifériás látása nincs” - az tuti nincs, max. periférikus. Ez is attól függ, hova néz és összpontosít, ugyanis keres.
„A csaj nagyon béna” - a csaj olyan, ahogyan irányítják.
„Futni nem tud, sajnos verekedni sem” - az én verziómban tud futni. Verekedni? Arra ott a Mortal Kombat.
„hogy tud 1! Alien kiirtani egy nagy állomást, ahol 100+ ember él fegyverekkel, plusz kitudja hány android” - ha valóban láttad az Alien c. filmet, akkor tudnod kellene, hogy mire képes az Alien. A Nostromo legénységét elintézte - pedig egyedül volt - , viszont a játékban nincs egyedül. Az androidok nem élőlények, és nem jelentenek veszélyt számukra. A Weyland-Yutani arra utasította az Apollot, hogy védje az idegeneket az androidokkal.
„A játékmechanizmus primitív, lassú” - leguggolni, egy szellőzőből ki- vagy bemászni a valóságban sem egy pillanat. Nagyon is jó a mozgás; realisztikus. Nálam a fegyvereket egyből előkapja, nem tudom mi lehet a probléma ...igen, egy tömör vas ajtó kivágásához is idő kell.
„Ha meg közben megjelenik a dög akkor meg baj van” - gondoltam, hogy az Alien nem fog addig egy napilapot átpörgetni, amíg elvégezzük ezeket a cselekvéseket. Bizony, ha közben megjelenik, akkor nagy a baj.
„Most annál a résznél tartok ahol a játék elveszi a nehezen gyűjtögetett fegyvereimet (újabb retró szar játékelem)” - de visszakaptad, nem? Ez benne van a történetben; az Apollohoz nem vihetsz be fegyvereket, még ha nehezen gyűjtötted is össze.
„persze van egy csomó android a pályán amiket mellesleg az emp akna sehogy, a csőbomba meg alig fog” - az a csomó android a Raincoat Joe; speciális öltözéket kaptak és sokkal fejlettebbek a többinél. Az Apollo mag és a Reaktor körül tevékenykednek. Egy közönséges EMP bizony elég karcsú ellenük, viszont nálam a csőbomba nagyon is jól végzi a dolgát.
60.
60.
Simonus18
Elismerésem a kreátoroké. Nagyszerűen megfogták az Alien világ minden egyes pontját és sikeresen reprodukálták a filmben felvonuló érzéseket egy játék adaptációban, eszméletlen művészi munka. A látvány lehengerlő, a dizájn gyönyörűen reprezentálja megint a Ridley Scott/Giger ízlésvilágát, a zenéről nem is beszélve ... minden egyes építőeleme ennek a gémnek színtiszta Alien (1979).

És valóban rohadt hosszú ... órákat játszottam vele, és már néhányszor felbukkant bennem az a kérdés: Hogyhogy még nincs vége? Legutóbb a Half-Life 1 volt ilyen hosszú gém ami tényleg az örökké valóságig tartó játékmenetet biztosította. Ezzel ugyan nincs gond, viszont tényleg mintha egy Director's Cut-al álltunk volna neki játszani. Most épp kommunikációs kapcsolatba léptem a Torrens-sel, hogy evakuláljanak minket, és még mindig folytatódik a gém.

Egy szó mint száz, ez a gém gyönyörű ... minden értelemben.
59.
59.
pkflavio
http://m.ign.com/games/alien-isolation/pc-132341

Érdekes hogy ezt senki se emliti meg, akkor most ki játszott más játékkal? Ign vagy gamekapocs? Ez nem csak pc-re vonatkozik.
58.
58.
KopyAti
A Dead Space 1 óta nem rettegtem ennyire! :)
57.
57.
KopyAti
Én is erősítem azon emberek táborát, akiknek nagyon tetszik! Megérte megvenni! (PS4)
56.
56.
szanszi
Ez a játék egy fos. Először is semmi félelmetes nincs benne. Amikor megszereztem a lángszórót (amivel nem lehet megölni, röhej) , akkor meglátott az Alien és én elzavartam a hamvasztóval, de az újra és újra visszajött egészen addig amíg ki nem fogyott a nafta. Na az jó volt. Eddig kb 3 szor ijedtem meg benne (mikor kirobban a fal és a ribi ordít egy nagyot, mikor a fekvő android elkapja a lábamat, meg mikor benyitok egy ajtón és a képembe robban a konzol) Az első Alien feelingét nagyon hozza, a hangok zenék szuperek, a grafika szép (bár a csajszi kancsal ). Az MI szar. Az embereké nagyon, de az idegené is. Elég csak leguggolni és simán elmegy mellettem. Leugrik elém a szellőzőből, én behúzódok egy doboz mögé, ő meg továbbmegy. Perifériás látása nincs, csak ha szemtől telibe lát akkor vesz észre. A csaj nagyon béna. Futni nem tud, sajnos verekedni sem. Az alap szitu nem áll meg a lábán (hogy tud 1! Alien kiirtani egy nagy állomást, ahol 100+ ember él fegyverekkel, plusz kitudja hány android). Mondjuk a végén úgyis fény derül a miértekre (nagy csavarra gondolom nem kell számítani) A játékmechanizmus primitív, lassú. Lassan mászik, lassan "lép ki" a konzolokból, hackelő masinából (mert a belépésnél jogos a lassúság, hiszen a rendszernek fel kell állnia, de mikor végzett akkor miért tápászkodik fel olyan lassan? Miért adja vissza olyan sokára az irányítást?) Szép lassan komótosan veszi elő a pisztolyt, vágja az ajtót, nyitja a zárat, minden mozdulat külön van bontva (jobb egér, bal egér nyilak) szépen tatásan. Ha meg közben megjelenik a dög akkor meg baj van. Tele tárazni csak ha folyamatosan nyomjuk a gombot. Most annál a résznél tartok ahol a játék elveszi a nehezen gyűjtögetett fegyvereimet (újabb retró szar játékelem), persze van egy csomó android a pályán amiket mellesleg az emp akna sehogy, a csőbomba meg alig fog. Most nagyon közel került a játék a törléshez. Egy szó mint száz, ez a lopakodós Alien játék nekem nem jött be. Dead Space szerintem sokkal jobb.
55.
55.
DarkLord
Nálam eddig ez viszi az első helyet idén. Jó hangulat, jó játékmenet. Sok helyen írják, hogy félelmetes meg minden? Én ezt egy cseppet sem éreztem a játékban viszont roppant izgalmasra sikerült. Az Alien fészke, pedig ááá eszméletlen jól sikerült, a vízről tükröződött minden , na ott éreztem , hogy ne basz ez a látvány aláz, pedig a grafikára a többi részen sem lehetett panasz. No.1. eddig!
54.
54.
selejtes
Tettem vele még egy kísérletet és sikeresen beszippantott, tényleg kiemelkedően hű a filmekhez, mind audio/visual téren.Nagyon nagy flash vele játszani, grat a fejlesztőknek.
53.
53.
Freed
Nekem kicsit hosszú és unalmas volt ez a játék (PS4)...Több parára és izgalomra számítottam.egy idő után minden olyan sablonos volt hogy keserű szájízzel vettem ki a lemezt a végén.
52.
52.
K2 The Highest
#51: Egyetértek minden szavaddal:)

Most, hogy ismét fejhallgatóval tudok játszani (Tudod, a paradox) egészen más élményt nyújt a játék. Olyan hangokat, zörejeket hallok, amiktől a **** is megfagy bennem. Istentelen jók a hangok, ha a graf fele ilyen jó volna, akkor is összeszorulna a gyomrom. Az viszont üröm az örömben, hogy egyetlen taktikát alkalmazva elkerülhető az Alien, szinte végig a játék alatt. Alien keze által nem haltam még meg, csak Android vagy saját hülyeség miatt.

SPOILER:
Amikor alul és/vagy felül van szellőző, akkor a lecsorgó nyálat figyeljétek, egyébként, ha végig guggoltok nem jön le... Nagyon nagyon ritka, de akkor is, akkor robajjal, hogy simán észreveszitek. Kipróbáltam, hogy nem nyomtam soha space-t, s egyszer sem jött le :) Igaz egyszer lejött, összekapkodta az egyik NPC-t és ment is vissza fel.
SPOILER OFF
51.
51.
hedzsooo
Év meglepetése ez a játék, meg a Shadow of Mordor is! Nagyon jók lettek a maguk kategóriájában szerintem, mindkettővel élvezetes a játék. 10-ből 9 pontos mindkét játék nálam. 10-es csak azért nem, mert 10-es nálam pl. a Witcher 3 + a Cyberpunk 2077 lesz, ha minden jól megy, ügyesen összehozzák a lengyel srácok majd.
Apróbb hibák/hiányoságok persze akadnak, de az mindenben akad mindig, összességében nagyon jó lett ez az alienes játék, meg az ork kaszabolós is! :) Számomra majdnem közel tökéletes játékok a maguk műfajában, meg stílusában.
50.
50.
Azeroth87
Szerintem nagyon beszaratós. Eszméletlenek a hangok, meg az, hogy a legváratlanabb helyzetben tud lecsapni, egyszerűen a váratlanságot találták el benne nagyon. Én tényleg szó szerint meg tudok rémülni tőle :D
49.
49.
Simonus18
#48: Amnesia pl nagyon minőségi horror, de ott van a sokszor emlegetett Outlast is amit valójában túlságosan fosatósnak tartok ... szal inkább Amnesia.
48.
48.
csoki0619
Azt kell, hogy mondjam, nagyon bejön a játék, pedig sosem játszottam horrorjátékokkal, ezért bátran ajánlom azoknak akik hozzámhasonlóan nincsenek annyira oda az ilyesfajta hidegrázós cuccokért. Annyira jól van felépítve a hangulat, köszönhetően a fantasztikus hangzásnak, dallamoknak, és a látványnak, hogy rögtön magával ragadott. Az optimalizáció is jól sikerült. Nagy örömömre a gépem viszi FullHD-ban ultrabeállítások mellett. Gyengébb géppel rendelkezők is tehetnek vele egy próbát.
(Az én konfigom:
Win 8.1
Gtx 560ti
i3-2100
12GB RAM)

Megtetszett a játék stílusa, lehet kipróbálok egy-két ehhez hasonló játékot. Tudna nekem valaki ajánlani ehhez hasonló játékokat? Előre is köszi!
47.
47.
Rolandd
#45: Koszi az infot!! Agyaltam mar h kezdjek neki pl forumok stb...
46.
46.
Solid Snake1984
Biztos nagyon jó játék lehet. Nagy fan vagyok. Sajnos még mindig nem jött meg az ebayen...hogy rohadjon meg a nyaka...
45.
45.
kirschakos
Nagyszerű a játék, tegnap kezdtem, párszor alaposan rám ijesztett :D valóban néha el lehet akadni, de nem nagy ügy. Ha már nagyon nem megy ott a youtube, van végigjátszás, amiből elég annyit megnézni, hogy lehet átjutni egy ajtón, ami zárva van és kész, utána már lehet folytatni. A mentési rendszer rendben van, legalább több a feszültség. Remek darab, nem bánom, hogy megvettem:)
44.
44.
Rolandd
Szep meg minden de tenyleg de en is elakadtam az "elejen" es mar idegesito mert nem tudok tovabb jutni jahhh es egy alien nem lattam meg :-D
43.
43.
bema695
#40: Pontosan, ez az ami miatt a MOBA és S&D-FPS játékokat is szeretem (és persze az általad is említett Dark Souls-t). Oda kell figyelni, annak ha meghalsz súlya van, nem pedig 1mp múlva ugyan ott vagy, mint ahol abbahagytad és folyathatod az agyatlan hentelést/rohangálást mintha mise' történt volna. Örülök, hogy ebbe az irányba ment ez a játék, alig várom, hogy kipróbálhassam.
41.
41.
br1Koo
#40: +1,pontosan erről van szó. Ez a tipikus fejlesztők kedvenckéje játék, ahol csinálhattak durva dolgokat :D
40.
40.
Simonus18
Jó a mentési rendszer, hát pont ez a lényege, nem látjátok ... törődni a karaktered életével, az hogy valójában kukába megy csomó perc az életedből az részben a te hibád is, mert basztál 100%osan figyelni, mivel egyfajta intelligens lény ellen mész ergo van némi rohadt valóságos az egészben. Kihozni belőled némi reális reakciót, ez áll a központjában ennek a gémnek ... bazze itt senkinek sem jó semmi, de ez végül is meg van szokva kockáknál. Dark Souls is frusztráló gém, mégis isteni vazz ... na tső
39.
39.
BandiSecurity86
A tesztben is benne volt hogy a hangok zseniàlisak,és tényleg azok!A játék egy unikum,és e miatt nem is való mindenkinek!Az is biztos hogy nem egy könnyed kikapcsolodás,ha bárki ezt várná tőle,annak bizony komoly csalodás lesz.Nekem visszont kellet már,ez az újszerű érzés amit már nagyon rég nem éreztem.
38.
38.
BandiSecurity86
Ma jàtszottam vele kb 2órát hardon.Részemről nagyon para a cucc :).A legfontosabb hogy a hangulat nagyon ott van szerintem,ès számomra nagyon egyedi is a játék.
37.
37.
selejtes
3 órát játszottam vele, egyszerűen üres. Hiába az alaphangulat, mert azon túl nincs semmi, rég játszottam ennyire elbaszott játékkal, mert amúgy a külalak, hangok nagyon egyben vannak. Mindössze az akció hiányzik belőle, mert azért az nonszensz, hogy órákon át csak mászkálok, kapcsolókat tologatok és lényegében semmi nem történik. Tényleg kár érte, mert ha ez egy alienektől hemzsegő űrállomás lenne ahol aprítani is kell akkor nagyot ütne.
36.
36.
simon 555
#26: És miért is van gond a 8.5-el? Legutóbb én úgy tudtam, hogy a 8.5 pont azt jelenti, hogy egy kurva jó játékkal van dolgunk. Nem hibátlan, de ott van a nagyon közt. Vagy manapság már csak az számít jónak ami 9 felett kap?(ugye tudod, hogy 1-10-ig pontoznak, szóval a skála alapján 6 felett egy jó játékkal van dolgunk)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...