Csillogó aszfalt, többszáz lóerő, csikorgó gumik, padlógáz. A 2019-es soft reboot után ismét pályára álltak a GRID versenypilótái. Sokáig úgy tűnt, hogy a Codemasters nem tudja hová tenni a TOCA Race Driver gyökereiből sarjadó versenysorozatát, mára azonban a GRID a brit stúdió egyik elsőszámú címe lett a könnyedebb, árkádos vonalon. A fejlesztő alkotásai közt azonban fellelhető némi átjárás, hiszen az F1 2021 példáját követve most a GRID Legends is egy önálló sztorimóddal csábítja a boxutca drámájára fogékony játékosokat. Éppen ezért nagy kíváncsisággal ültem le a versenyjáték elé, de sajnos rá kellett jönnöm, mint ahogy az egész játéknak, úgy nagydobra vert sztorimódnak is nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
Mielőtt belevágnánk a GRID Legends hagyományos egyjátékos módjaiba, a játék a Driven to Glory névre keresztelt sztorimódra hív meg bennünket. Az előre elrendezett, lineáris történet során egy feltörekvő versenycsapat, a Seneca új pilótáját alakítjuk egy küzdelemmel, és nem várt fordulatokkal teli szezon során. A futamok közt dokumentumfilmes stílusban előadott, élőszereplős felvételekben követhetjük végig az elszánt csapat embert próbáló harcát a széria rezidens nemeziscsapatával, a Ravenwesttel szemben. Mivel egy klasszikus underdog-sztoriról van szó, a Seneca könnyen szerethető tagjai hamar elnyerik a játékos szimpátiáját, a Ravenwest bajuszpödrősen gonosz, már-már karikatúrába illő rosszfiúi pedig lépten-nyomon azon lesznek, hogy édessé tegyék azt az elkerülhetetlen pillanatot, amikor végre megfosztjuk őket a bajnoki címtől.
Habár határozottan értékelem a Codies igyekezetét, be kell látnunk, hogy a GRID Legends párórás sztorimódja végtelenül egyszerűre sikeredett. A britek tavaly a Forma-1-es játékuk történetét sem bonyolították túl, de számomra mégis sokat dobott az élményen, hogy kezdő csapatként gyakran hatalmas sikernek könyvelhettük el azt is, ha csak pontszerző pozíciót értünk el, a versenyek közben beütő technikai problémák és egyéb nem várt komplikációk pedig néha alaposan felforgatták a futamok menetét. A Driven to Glory nem mer csavarkulcsot hajítani a gépezetbe. Minden alkalommal hagyományos futamokat játszunk, és habár a játék sosem helyezi elérhetetlen messzeségbe a pódiumot, az elért helyezéseink sosem változtatnak a cselekmény alakulásán.
Azt azonban el kell ismernem, hogy az élőszereplős átvezetők sokat dobtak az összképen. Annak ellenére, hogy a játékban feltűnő színészek feléről egy percig sem hinném el, hogy valódi versenypilóták, örültem, hogy a futamok során leelőzött nevekhez valódi arcokat, személyiségeket társíthattam. Az pedig igazán nyerő választás volt, hogy a brit stúdió beszervezte Ncuti Gatwát, a Sex Education sztárját is. Gatwa éppen azt a végtelenül szerethető, jókedvű, szimpatikus karaktert hozza a versenypályán is, mint a Netflix sorozatában, így csak azt sajnáltam, hogy nem kapott a jelenleginél nagyobb szerepet a játék sztorimódjában.
Ha végeztünk a nem éppen laktató, de ízelítőnek megfelelő történettel, ideje belevágnunk a GRID Legends valódi tartalmaiba – irány a hagyományos karriermód! Ahogy azt a széria korábbi részeiben már megszokhattuk, ismét lehetőségünk nyílik arra, hogy a saját csapatunk élén meghódítsuk a GRID-bajnokságok összes kategóriáját. A fejlesztők érezhetően leegyszerűsítették a csapatmenedzsmentet. A gépészünk és csapattársunk igazgatása mostantól kifúj egy-egy „képességfában”, ahol passzív fejlesztések megvásárlásával növelhetjük a hatékonyságukat. A szponzorok kívánságait sem muszáj különösebben hajkurásznunk, hiszen az általuk megadott kihívásokra nincs időkorlát, a jutalom pedig nem több néhány garasnál, amit a korábban említett fejlesztésekre vagy új járgányok megvásárlására költhetünk.
Aki játszott a 2019-es előző résszel, az egész biztosan otthon érzi majd magát a GRID Legends volánja mögött is, hiszen az új epizód hasonlóan könnyed vezetési élményt kínál, csak ha lehet, annál is árkádosabb formában. Ez már rég nem az a játék, ahol az ideális íveket keresve precízen kell bevennünk a kanyarokat, hiszen itt az agresszív vezetés és a driftelés az úr. Ha versenyjátékokról van szó, én abszolút mindenevőnek tartom magam, a GRID Legends azonban mégis elveszített engem az alapvető mechanikáival. A vezetést indokolatlanul pontatlannak, szinte kiszámíthatatlannak éreztem, néhány autó mintha csak úszott volna az aszfalton, így akkor sem éreztem kellő sikerélményt, ha magasabb nehézségi fokokon csupán tizedmásodpercekkel sikerült győzelmet aratnom a gépi ellenfelek felett.
Ezt azonban könnyedén ellensúlyozhatta volna a GRID Legends másik nagy dobása: a teljesen kötetlen többjátékos mód. Amellett, hogy a Codies teljes cross-play támogatással látta el a játékot, a karrier összes versenyét megnyitották az opcionális online játékra. Máris izgalmasabbá válik a verseny, ha a rivális gépi ellenfelek mellett megjelenik néhány valódi név is, főleg akkor, ha azok a barátlistáról érkeznek. Az ismerőseink mostantól akár a verseny kellős közepén is beugorhatnak a játékunkba, lecserélve a gépi ellenfeleink egyikét. Összességében tehát remekül hangzik ez a könnyed, korlátok nélküli többjátékos mód, a GRID Legends azonban megköveteli, hogy itt is kerüljön egy „de” a mondat végére. A cikkünk írásakor már lassan egy hét telt el a hivatalos megjelenés óta, de a rendszeresen jelentkező hálózati problémák miatt továbbra is rendszeresen azon kapom magam, hogy a frusztrációt elkerülve offline módban indítom a versenyeimet.
Pedig a játék tényleg remek eszközöket adna a laza körözgetésre. A több járműkategóriát felvonultató futamok, az Elimination-versenyek vagy az elektromos autók gyorsítókapus mérkőzései mind remek talajt adnának a barátokkal való bohóckodáshoz, de az erősen középszerű vezetési élmény és a megbízhatatlan multiplayer nem teszi ezt egyszerűvé. És akkor még szót sem ejtettem a játék teljesítménybeli problémáiról. Én igazán értékelem, hogy a Codemasters egy 120hz-es módot is elérhetővé tett a konzolos változatban, de túl sok értelmét nem látom a dolognak, ha a játék Xbox Series X-en is rendszeresen becsúszik akár 30 fps alá. Zuhogó esőben és egy forgalmasabb kanyarban garantált, hogy megzuhan a képkockaszám, ezt pedig a zárt pályák és a középszerű látvány mellett aligha lehet indokolt.
A GRID Legends tehát sajnos nem találta meg az optimális ívet. Túlzás lenne azt állítani, hogy nem lett a maga módján szerethető, és ideig-óráig szórakoztató a Codies legújabb játéka, de ahogy a széria előző része, úgy a Legends is inkább a felejthető kategóriát erősíti. A játék esélyein persze az sem segített, hogy két oldalról zárja őt satuba az árkádos Forza Horizon 5 és a szimulátorrajongóknak imponáló Gran Turismo 7, egy ilyen mezőnyben pedig egy kisebb csoda kell az életben maradáshoz.
A GRID Legends PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.
Tiszta vicc ez a játék….a”sztori mód” pedig olyan mint egy kilencvenes évekbeli NFS élőszereplős videó.
Nagyon kemény!
Jó,hogy van hozzá egy 10órás demó így nem adok ki rá pénzt.Mondjuk a Dirt 5 után minden Codi játékot kétszer is meggondolok…:)))))
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.