Dead Rising Deluxe Remaster teszt

Ha Capcom zombis játékairól van szó, akkor a legtöbbeknek egyből a Resident Evil-széria valamelyik epizódja ugrik be, de a 2000-es évek derekán egy másik sorozattal is nagyot durrantottak a japánok. A Dead Rising 2006-ban pillanatok alatt vált az Xbox 360 egyik legikonikusabb játékává, ám azóta jócskán megkopott a franchise egykori fénye. A későbbi, egyenletesen ereszkedő minőségű folytatások a 2016-os negyedik résszel elföldelték az őrült zombihenteldét, most viszont a franchise újra esélyt kapott arra, hogy hörögve felkeljen a sírjából. Megérkezett a Dead Rising Deluxe Remaster, ami jóval többet csomagol a borítója alá néhány felskálázott textúránál, hiszen az első epizód már évekkel ezelőtt megkapta a felületes felújítását, most azonban jóval mélyre ható restauráláson esett át a kultjáték. Lássuk, miről is van szó!

A történet természetesen nem változott. Frank West, a dörzsölt zsurnaliszta helikopteren érkezik a coloradói Willamette aprócska fiktív városába, amelyet teljes karantén alá zárt a katonaság. Hamar kiderül, hogy a lakók java csoszogó zombivá változott, a kormány pedig minden erejével azon dolgozik, hogy eltussolják a nem mindennapi helyzetet. Főszereplő fotóriporterünk a helyi bevásárlóközpont tetején veti meg a lábát, ettől a perctől számítva pontosan 72 órája lesz arra, hogy feltárja Willamette történetét és kiderítse azt is, ki vagy mi állhat a zombiinvázió mögött. 

Ebből pedig egy olyan eszement, véres, Japánosan harsány és poénos zombimészárlás kerekedik, amitől Romero, Rodriguez és Fleischer is elmosolyodnának. A nyomozással egybekötött ámokfutás már az első részben ikonikussá vált, csakúgy, mint a helyszínül szolgáló bevásárlóközpont, ahol jóformán minden tárgy fegyverként használható, kezdve a tepsitől és baseball ütőtől, a CD lemezeken és plüssmacikon át, egészen a bevásárlókocsiig. Random tárgyakkal péppé verni a holtakat pedig irtó szórakoztató, még akkor is, ha csak a második részben jelentek meg az őrült fegyverkombinációk. Ja, és persze az sem hátrány, hogy mindezt megfelelő kosztümben cosplayezve is megtehetjük, amire a Deluxe Remaster alaposan ráduplázott a más Capcom-játékokból ismerős, gyakran teljesen elborult karakterkinézetekkel. Szeretnél Lickernek öltözni a Resident Evilből? Oké, bizarr, de nem mondunk nemet.

Aki játszott már az eredetivel vagy a nyolcadik konzolgenerációra frissített újrakiadással, annak óriási nosztalgiatrip lesz visszatérni a Willamette Parkview Mall jól ismert falai közé. Minden eddiginél több zombi hömpölyög az alaposan kifényesített, az RE Engine-re átültetett kirakatok közt, melyek a játék többi részével együtt jobban festenek, mint valaha. Habár a teljesen átszabott bevilágításnak és néhol egészen vészjósló atmoszférát kölcsönző fény-árnyék játéknak köszönhetően teljesen újszerűnek hat a játék, a ráncfelvarrás ellenére sem nevezhető a Deluxe Remaster a generáció legszebb játékának - nagyon is messze áll ettől. A teljesen lehengerlő Resident Evil 2-3-4 remake-ek mellett labdába sem rúg a Dead Rising vizuális felújítása, ám nincs is itt semmi szükség a hiperrealisztikus ábrázolásra. A helyszín és a karakterek (beleértve Franket is) éppen annyi kozmetikázást kaptak, hogy 4K felbontáson is korrektül nézzenek ki, a maguk elnagyolt, de a játék miliőjéhez tökéletesen illő ábrázolásában. 

Így pedig a teljesen újszerű látvány mellett is megmarad a nosztalgia élménye mindenki számára, aki úgy ismeri már a pláza felépítését, mint a saját tenyerét. És bizony hamar elkaphat minket az a szorongás is, amit a játék központi eleme, az a bizonyos 72 óra jelent. Röviden arról van szó, hogy a játék cselekményét lefedő három nap alatt folyamatosan ketyeg az óra, az pedig önmagában is egy komoly feladványt jelent, hogy eldöntsük, mikor mire szánjuk az értékes perceinket ez alatt. Mikor fedezzük fel a pláza különböző pontjait, milyen mellékes teendőket vállalunk el és melyikeket engedjük elveszni, illetve lesz-e időnk arra, hogy a szorosan megszabott időpontban jókor jó helyen legyünk ahhoz, hogy ne szaladjon el mellettünk a játék fő történetszála?

A határozottan több végigjátszásra ösztönző felépítés pedig rengeteg kihívást, apró titkot és jópofa boss fightot rejteget, hiszen csak természetes, hogy a zombik mellett javarészt változatlan formában visszatérnek a bevásárlóközpont meghibbant pszichopatái is. Az eredeti Dead Rising egy néhol kifejezetten nehéz és kíméletlen kaland volt, főleg az első nekifutás során, és habár itt is találkozni fogunk a maszkos kultistákkal vagy a parkban autókázó szökött rabokkal, a Deluxe Remaster újdonságainak egyik szükségszerű mellékhatása, hogy összességében jóval könnyebb lett a játék. Mindez azonban leginkább annak köszönhető, hogy a modernizált, gyermekbetegségeiken túllévő rendszerek alaposabban átgondolt formában tértek vissza, és nem okoznak annyi fejfájást, mint 18 évvel ezelőtt.

Kezdve az új irányítási sémával, amit mindenkinek csak ajánlani tudok az opcionálisan amúgy szintén elérhető klasszikus irányítás helyett. Habár Frank a vállszélességét tekintve továbbra is egy tank, a mozgása már sokkal kevésbé hasonlít erre, hiszen Leonhoz hasonlóan ő is megtanult célzás közben sétálni. Emellett el is vetődhetünk a zombik elől (a kínosan festő sima ugrálás helyett), és talán valamelyest még a közelharc is fluidabbnak tűnik - annak ellenére, hogy továbbra is határozottan érződnek rajta az eredeti játék jellegzetes, kissé kötött mechanikái. Menteni sem kizárólag az erre kijelölt helyeken (jellemzően a WC fülkékben) tudunk már, hiszen a játék automatikusan ment egyet minden egyes zónaváltásnál.

Az áramvonalasított, frusztrációtól sokban mentesített játékelemek mellett azonban érezhetően gyorsabb lett a fejlődés is. Jóval kevésbé vagyunk arra ösztökélve, hogy egy kis farmolás után félúton újrakezdjük a játékot, hogy egy erősebb, fejlettebb Frankkel vágjunk neki a sztori végigjátszásának. A zombiölés, a jól elkapott fotók és a túlélők megmentése is lényegesen több Prestige Pointot könyvel el, így pedig bármi különösebb gond nélkül a játék végére érhetünk a legelső nekirugaszkodásunkkal is. Szintén hasznos újítás, hogy az új HUD-on már látjuk a nálunk lévő fegyverek állapotát, vagyis nem érhet minket meglepetésként, ha egy nagy horda közepén összetörik a kezünkben a bozótvágó. 

Kevésbé látványos, de talán az eddigieknél is örömtelibb újítás, hogy a nagy, átfogó revíziókkal együtt érkezett egy extra agysejt-szállítmány a barátságos túlélőkhöz is. Oké, mint minden játékban minden escort-küldetés, itt is frusztráló a gépi karakterek terelgetése, de a preferált fegyverükkel a kézben néha egészen használható társként működnek az AI karakterek. Ebben nagy valószínűséggel az is közrejátszik, hogy a zombik kevésbé vérszomjasok velük szemben, így nem kell minden második másodpercben lehámoznunk őket a nyakukról. A nem teljesen haszontalan túlélők összképét pedig tovább tetézi, hogy a Deluxe Remaster gyakorlatilag minden túlélőnek teljeskörű szinkront ad. A játék teljesen új hangalámondást kapott, beleértve Franket és a főbb mellékszereplőket is, gyakran egész alaposan kibővítve a történeteiket.

Emiatt néhány jelenet kissé szokatlan lehet a veteránok számára, de kétségtelen, hogy a játék összminősége sokat javult az új szinkronnak köszönhetően. A mélyebbre ható, mechanikai szintű újításokhoz vagy könnyítésekhez hasonlóan ez is egy olyan pont, ahol csak a legelvetemültebb ősrajongók húzhatják a szájukat a változtatások ellen érvelve. Teljesen tényszerű, hogy a jelenkori átlag játékos számára sokkal kellemesebb élményt nyújt a legújabb kiadás, nem is beszélve azokról, akik még csak most ismerkednek a hosszú évek óta szunnyadó franchise-zal.

Szóba került már, hogy a Dead Rising többszöri újrajátszásra van kihegyezve, azzal pedig valószínűleg nem árulok el túl nagy titkot, hogy a 72 Hours fő sztorimódja mellett ezúttal sem marad ki a csomagból az Overtime és Infinity mód. A Capcom játékaiban régen is megsüvegelendő volt, hogy a rengeteg feloldható bónusznak, extra játékmódnak és a többféle befejezésnek köszönhetően mindig érdemes őket többször újrajátszani. A Deluxe Remaster esetében sincs ez másképp, az új, finomított játékmenetnek köszönhetően pedig minden eddiginél könnyebb belefeledkezni abba, hogy már sok tízezer halott zombit számlál a jobb alsó sarok számlálója, de mi még mindig éppen olyan kaján mosollyal lóbáljuk a láncfűrészt, mint 18 évvel ezelőtt.

Meglepően pontos a Dead Rising Deluxe Remaster elnevezése. Igazi Capcom-féle remake-nek nem lehet nevezni, hiszen a Resident Evil iszonyatosan magasra állította a lécet ezen a téren. Ugyanakkor, hagyományos remasternél jóval többről van szó, hiszen a vizuális újdonságok mellett sebészi pontossággal intézett, de mélyre ható játékmeneti változtatásokat is kaptunk, amelyek mégis hűek maradtak az eredeti alapmű szellemiségéhez. Maradjunk tehát a Deluxe Remaster megnevezésnél, ami gyakorlatilag annyit takar, hogy ennél nagyszerűbb formában még sosem játszhattuk a Dead Risingot. Ennél sokkal többet pedig aligha kívánhatnánk egy ilyen kultjáték modern újrázásától.

A Dead Rising Deluxe Remaster PC-n, Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-ön jelent meg, mi Xbox Series X-en teszteltük. A játékért köszönet a CENEGA Hungary Kft. csapatának!