A Crytek bejelentette, hogy a Game Developers Conference kiállításon felfedi a CryEngine 3-as számú verzióját. Az idei GDC-re március 23-27. között kerül sor.
A Crytek bejelentette, hogy a Game Developers Conference kiállításon felfedi a CryEngine 3-as számú verzióját. Az idei GDC-re március 23-27. között kerül sor.
A CryEngine 3.0 immáron nem csak a PC-t, de az Xbox 360-at és a Playstation 3-at is támogatni fogja, illetve teljes mértékben használható lesz MMO fejlesztésre, illetve kezeli majd a 9-es és a 10-es DirectX-et is. A motor tartalmazni fogja a Sandbox editort is, sőt az új fejlesztői beállítások és lehetőségek mellett minden korábbinál szebb grafikát ígérnek.
"Az új motor lehetővé teszi, hogy valós időben folyhasson a fejlesztés, biztosítva, hogy a csapat a legjobbat hozza ki magából, a legtöbb pénzt megspórolva. A mi megoldásunkkal már ma elkezdhetnek fejleszteni a következő generációs platformokra. A CryEngine 3.0 különbözik a múltban fejlesztett PC-s motorjainktól, és ugyanúgy különbözik a szolgáltatás is amit nyújtunk, hogy elképesztő játékokat fejleszthessenek segítségével. A CryEngine 3.0 új mérföldkő lesz a teljesítmény terén, és ugyanúgy megvehető jogokkal fog majd bírni. Már régóta készülünk, hogy bemutathassuk a konzolos CryEngine 3.0-át, és biztosak vagyunk benne, hogy lenyűgözzük majd a részvevőket az idei GDC-n." - nyilatkozta Cevat. R. Yerli, a CryTek elnöke.

Azért nem mondtam simán hogy minden pusztítható.
Nekem a csónak mindíg felrobban ha próbálok csinálni valamit.Így hagytam is régebben.Attól függ mihez képest félkész.A többi játékhoz képest?
"Kurva lelombozott"
Lelombozott?Vedd minimumra aztán nem fog ;)
Az bíztos, hogy a PS3 még a DX 1-t sem tudja....
DX MS fejlesztés, SONY nem használhatja, a PS3 OPENGL-t használ
Látom, te is észrevetted, amit én is egy-két éve már észrevettem: Nevezetesen azt, hogy ELFOGYTAK AZ ÖTLETEK! Szívás, mert ugye a piac (és benne a vásárló) könyörtelen, főleg, hogy helyzet van, (No Comment) íme a feladat: Mindent kiadtak, amit érdemes kiadni, és neked, mint gazdasági igazgatónak az a feladatod, hogy meghatározz egy irányvonalat, amerre el kell menni ahhoz, hogy a Vállalatnak (a részvényeseknek) PÉNZE legyen a Vállalatból. Hogy teszed A Terméket eladhatóvá? Több módszer is létezik, ezek egyike a CSICSA. Csillog villog, húsz nyelven beszél, jár hozzá beépített szotyitartó, DX31-et támogatja, Pixel Shader 55.23-t natívan... Az emberi természet olyan, hogy ösztönösen a csicsásabb terméket válassza. (Ennek törzsfejlődési okai vannak, ne menjünk bele) Ezért nyomják a CSICSÁT mint a barom. Mert minden kiadó minden igazgatója nagyon jól akar élni BELŐLED. Hogy szemetet kapsz? De hát szép... vagy ez neked nem elég???
én nem aggódnék ezen annyira.
valóban nem ártana, ha másról is szólna egy játék, mint a grafról. már most sincsenek olyan eget rengető különbségek csúcs és átlag között szerintem.
azért tolják a jobb grafot, mert ha nem tolnák akkor egy gyártó sem csinálna új vga-t, új procikat, gyorsabb ramokat, mert ez egy ilyen üzlet. attól még nem csak 3000$ gépeken fog futni a stuff.
még páran úgy járnak, mint az ea az nfs-vel, aztán majd észbekapnak a játékélménnyel is.
Belegondolsz mi lesz 10 év múlva!
15#Te hova figyelsz? Vannak effektek amiket a Dx10-ből nyertek ki és átrakták a 9-be... nem az egészet, csak néhányat. Tehát részben (2/10) Dx10-es effektusok is megtalálhatóak lesznek a konzolos verziókban! Amúgy is nem nagy szám a Dx10, még a 9-ből sem hozták ki a maxot.
Nekem már nem sokat kell erre várnom, a God of WarIII épp megfelelő lesz :)
Az hogy "inkább egyszerűbb, mint erősebb" azt meg nem tudom. Én azért várnék már végre egy nagyobb fejlődést. Vagyis nem nagyobb fejlődést, csak legalább a ma még egyik másik játékban felbukkanó újításokat összegyűjtő játékot. Egyik játékban a fizika jó, a másikban az árnyákkezelés, megint másikban a közvetlen fény, a dinamikus fény, vagy épp a textúrák részletessége....megint másikban a pálya nagysága akadás nélkül.... vagy egy másikban a hangok...esetleg a megjeleníthető NPCk száma.... vagy az AI
Példákat is tudnék mondani...de jó lenne ha végre ezen jó tulajdonságok egy játékban tudnának összpontosodni, sőt, továbbmegyek: általánosodhatnának már a mai játékokban alltúgedör. Mert ma még olyan játékok is vannak, mint Fall of Liberty, vagy Legendary....amik valljuk be őszintén, qrva égő 2009-ben. Ezektől már azért tovább kéne tartani.
Szóval szóbokrétám lényege, hogy ha minden mai újítást egyben tudnánk látni végre, az állunk így is leesne. S akkor valszeg nem kéne már tényleg túl nagy újítás :)
GranT5 bizonyíték lesz rá?
Az Xbox a DirectX 9/c egy feljavított változatán fut,és van pár DirectX10-es effekt beleiktatva.Nem az egész,de pár dolgot ha jól olvastam igen is tud az a verzió.
Viszont nem hinném hogy az új motorral olyan vizuális különbséget látnánk mint a CE2 volt a CE1-el szemben.Arról következtetek erre hogy Yerli elsősorban azt hangsúlyozta hogy egyszerűbb lett a motor kezelhetősége,és jobban teljesít egy kicsivel,valszeg jobban kihasználja az erőforrásokat.Nem hinném hogy olyan nagy lépést tettek volna.
Megmutatják mit tud a motor egy demóval a jelenlegi konzolokon.Jó fogás ez a cégtől mert így a CryEngine 3.0 lesz az első next-gen motor a piacon,és ha nincs konkurencia akkor ennek a motornak a jogai fognak a leghamarabb elkelni.Több pénzt hozva a konyhára.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.