Akkor nem sokat tudtunk meg az adaptációról, a Variety mindössze annyit tudott megerősíteni, hogy valószínűleg Adrian Askarieh, a Hitman producere áll majd a Just Cause film mögött is.
A jó hír az, hogy Askarieh (akinek egyébként állítólag a Kane & Lynch mozihoz is lesz köze) és a Prime Universe Productions továbbra is kitart a projekt mellett, sőt az L + E Picturest és Eric Eisner, a Disney-fejes Michael Eisner fiát is sikerült megnyerni a munkálatokhoz. Az első információk szerint már a forgatókönyvíró is megvan: Michael Ross, a 2006-os Végzetes kitérő (Turistas) című film írója jegyzi majd a történetet.
A Just Cause sorozat szintén 2006-ban indult útjára, akkor PC és Xbox 360 mellett PS2-re és az első generációs Xboxra is elérhető volt a játék. Az eddig megjelent két rész korrekt népszerűségnek örvend, nem csoda, ha a fejlesztő Avalanche a harmadik rész elkészítését fontolgatja.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.