Két hete láttak napvilágot az első pletykák, mely szerint a Battlefield 3 nem fog megjelenni a Steamen - akkor nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget ennek, mert egyfelől eléggé levegőben lógó infók voltak ezek, másrészt pedig az EA-Valve csata is éppen csak kibontakozni látszódott.
Milyen csatáról beszélünk? Mint ismeretes, nemrég az EA a korábbi szolgáltatását felturbózva elindította a saját Steamre hajazó megoldását, ez az Origin. Tudni lehetett, hogy a kiadó elárasztja majd a rendszert exkluzív anyagokkal, a különféle kiegészítők mellett a Star Wars: The Old Republicot például csak innen szerezhetjük majd be digitálisan. Az Origin rajtja után végül szépen-lassan eltűntek a legnívósabb EA-címek a Steam kínálatából: az EA és a Valve egyaránt félrebeszél, egymás üzletpolitikáját szapulják kifogásként, pedig a napnál is világosabb, hogy friss konkurensként már nincs miért puszilkodniuk egymással.
Az EA látszólag csak a Steammel szakított, más szolgáltatásokkal (Impulse, Amazon és a többiek) nem, de ez nem véletlen: a Valve dominálja ezt a piacot, a Steamen bonyolítják le a digitálisan értékesített játékot eladásainak bő kétharmadát. Ezek után várható volt, hogy az EA a legnagyobb címeivel - Crysis 2, Dragon Age II - szembemegy riválisával, és leszedeti onnan ezeket a játékokat.
Most pedig hivatalossá vált az az infó is, hogy a Battlefield 3 sem jelenik meg a Steamen. Bár az Electronic Arts közleményben még nem nyilatkozott arról, hogy mi a helyzet, a játék hivatalos honlapján jól látható, hogy a több tucatnyi kisebb terjesztő mellől hiányzik a Valve szolgáltatása.
Én akkor vennék digitálisan friss játékot, ha legalább 2-3ezer forint különbség lenne a dobozoshoz képest kijövetelkor.
Én mondjuk ha megveszem tuti dobozosan fogom. Amíg egy árba lesz egy friss digitális meg egy dobozos (sőt ugye Steamen drágább is a digitális) addig kösz de kösz nem. :)
Am az EA persze pont ezt nem karja, ezert CSAK naluk lehet majd kapni a jatekaikat. Arverseny a konkurenciaval igy kilove, hiszen a Steam nem lesz konkurencia, ha 1 EA jatek sem lesz majd naluk kaphato.
Nem tetszik egyenlore ez az EA-as hozzaallas nekem sem igazan..., DE persze vmibol meg kell elniuk. Majd meglatjuk mit hoz meg a jovo az EA es a Steam, meg persze szamunkra, a jatekosok szamara.
A Steamet én is csipázom de főleg csak az akcióik miatt. Maga a rendszer nem lopta be magát a szívembe annyira :)
Necreon: A VALVE-nak ha nem tetszik akkor nyugodtan kivághatják onnan az összes EA játékot. Mégsem teszik, mert nekik ez így is megéri. Akkor meg nincs miről beszélni.
Leginkább kényelmetlenné teszik a dolgomat ezért nem tetszik. Sok game van steamen, így ha a BF3-mat tolom, akkor indít Origin, aztán indít Steam, aztán vissza.
Arról nem is beszélve, hogy a cloud rendszer bekerült-e már egyáltalán ebbe az Origines szarságba, ugyanis ez az egyedüli fícsör, ami miatt ér valamit is a Steam. Karácsonyi / nyári akciókat leszámítva, de ezek vannak máshol is, csak nem rakják az arcodba ugye...
(durva lenne ha idáig fajulna:D)
A C2 már szerintem majdnem mindenkinek meg van aki legalább is pénzt hajlandó adni érte (a többiek meg akkor veszik meg boltban amikor 10usd lesz :), a DA2-vel meg szerintem még jót is tesznek, ha elrejtik az emberek elől azt a szemetet :)))
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.