FIFA Street-fícsörök kerülhetnek a FIFA 13-ba

  • Írta: fojesz
  • 2012. február 12.
  • Érdekesség
Link másolása
Az EA Sports illetékesei jelenleg is azon morfondíroznak, hogy átvegyenek bizonyos elemeket a FIFA Streetből a FIFA 13-ba. Bár a döntés még nem született meg, a fejlesztők szerint ez azt jelenthetné, hogy akár a profi cselezési rendszer is átkerülhet a nagypályás epizódokba.

Aki ismeri a FIFA-sorozatot, tudja, hogy a FIFA Street minden tekintetben élesen elüt az évi rendszerességgel megjelenő, számozott epizódoktól, éppen ezért nehéz csakúgy "dobálni" a technológiát a két cím között még akkor is, ha a fejlesztés házon belül történik.

A márciusban megjelenő FIFA Street viszont előrelépés ilyen tekintetben, hiszen először a sorozat történetében az EA Canada által hegesztett FIFA 12 motort fogja használni, így a játék úgy hozza majd a Street-epizódok sajátosságait - például az új cselezési és az álló labda kezelési rendszert -, hogy közben ugyanarra az engine-re épül, mint a FIFA-részek.

Gary Paterson kreatív igazgató szerint jelenleg a FIFA Street- és FIFA-csapatok szorosan együttműködnek, megosztják egymással az ötleteiket, így történhet meg az is, hogy bizonyos funkciókat átemelhetnek majd a FIFA 13-ba az új FIFA Streetből. Paterson úgy tudja, ezzel kapcsolatban még nem született konkrét döntés, de a srácok jelenleg is agyalnak az ügyön.

A FIFA Street cselezési rendszere nagyon jó, de rendkívül sok animációt követel meg, az álló labda kezelésére pedig nincs nagy szükség a nagypályás fociban. Ezek ugyan kiragadott példák, függetlenül attól, hogy valóban átemelik őket, az már mindenképpen előrelépés, hogy van lehetőség a játékok funkcióinak átvételére, hiszen a közös motor adott.

Mit gondoltok, kellenek a FIFA-ba a FIFA Street-szintű cselek?

27.
27.
Daniee
#25: Akár most beülhetnék a kocsiba és vehetnék egy PS3at vagy X360at magamnak, de nem veszek, mivel nincs rá szükségem és azért a pár játékért nem fogok, ha nem haragszol... ezt, hogy minek szebb a grafikája nyugodtan elhagyhatjuk, mert köszönöm láttam, mind2 konzolt működés közben és meg se közelít egy kicsit komolyabb PC-ét én is ugyanúgy nagy full HD-és LED tv-ről nyomom és a legtöbb játékot x360 joy-al játszom, ezért a játékélmény (és kényelmesség) nálam is meg van, szóval engem nem fog meggyőzni egy gyártó sem, főleg nem te, hogy nekem konzolra lenne szükségem,, ennyit erről, és tovább is örülnék egy FIFA Street-nek PC-re, amiért jó, hogy nem küldtél el az Anyámba...
20.
20.
SSJ Gábriel
Segeszki: Azért azt megnézném ahogy azzal a PS3 nevezetű valamivel egy Word dokumentumot hozol létre!
Nem mellesleg: Pont 3 napja jött ki egy ilyen Gamekapocs aranyköpések nevű blog,amiben pont az ilyen IQ nuku hsz-ek vannak.
És csak hogy még valamit említsek: Te ehhez a játékhoz alapjábavéve semmi hozzáillőt nem írtál (már hozzászólásnak sem lehet hívni), azon kívül, hogy: "király lesz ez a rész is". Mondhatom, kemény eredmény. 6 nem egysoros beszólalásodból mindössze 1, azaz 1!, a hírhez illő megszólalásod volt.
Grat! Amúgy meg: Jobb grafika? Ez fura! :D Elmondanád hogy mégis hol a büdös picsába van jobb grafikája a te drága 2010-es gow-állj állj állj. 2010-es GOW 3??? AZ SZÉP!!! Mondd már meg hogy hol láttad ezeket az eredményeket!
Már csak a vicc kedvéért.
Jah,és még valami: ott,ahol megnéztem,sehol sincs a te drága UC3-ad (bár 2010-es a lista,néztem pc dome-on is egy 2011-es gamescom nyertesek listát: ott a mobilos játékoknál volt nyertes. FAIL),sem a Gow -od. (azt se tudom már hogy melyikre gondolsz...)
Hogy hol néztem meg? itt: http://www.jatekok.hu/jatek-hirek-201010-338-kiosztottak-a-golden-joystick-dijakat.html
4 olyan játék van a nyerteseknél, ami nem jött ki PC-re (is).
Ebből egy Gitár Hiró, egy meg pokemon..
Szóval szerintem kussolj.
PC-s vagyok. Ez nem titok. De attól,hogy téged apu/anyu pénzel minden vasárnap egy tízezressel,még nem kell parasztnak lenni.
Nah. Most hogy végeztem, (többet nem írok itt ilyenről!) írhatok a játékról is.


ON: Én,mivel PC-s vagyok,nem tudtam 100%-ban megismerni ezt a játékot. (Fifa street) De szeretném ha kijönne ide is valamilyen formában.
A Cora-ban volt kirakva PSP és ott próbáltam ki egyik nap. IMÁDTAM!!! Eltelt vele másfél óra (szülők vásárolnak...),és észre se vettem.
Szóval én,ha máshogy nem, youtube-on követni fogom ezt a játékot.
17.
17.
Daniee
Segeszki mostmár legalább értem a neved első három betűjét (plusz egy b hiányzik, de elfogadom, hogy egy segg vagy így is). Abszolút nem volt a részemről sírás, sőt le is szoktam szarni, hogy mi PC vagy konzol exkluzív és beírogatni sem szoktam, de a focit nagyon szeretem és bocs, ha örülnék, ha tudnék játszani PC-én... a te reakciód meg "szakértelmed" nem sokat számít nekem és most kérlek menj és dugd meg a konzolodat, hogy te ebből képes vagy ügyet csinálni, gratulálok neked a szüleidnek meg őszinte részvétem, hogy egy ilyen intelligencia hányadossal rendelkező lényt hoztak a világra...
14.
14.
KeXxX
fölösleges. FIFA játékokat is fölösleges kiadni évente 1-1 újítással... úgy mint a codokat.
9.
9.
gucho
egy pár dolog belefér, amik egy "nagy pályás" meccsen beleférnek, de semmi szaltó meg ugrás stb. :-)
4.
4.
pitlord23
A legkevésbé sem hiányoznak a ,,FIFA Street szintű cselek", mivel a fontosabbak már benne voltak a 12-ben is. A bonyolultabbakat úgyis csak vérprofik csinálják meg élesben.
3.
3.
JacoB
Ha megtudják csinálni akkor csak csinálják :)
Kíváncsi vagyok , hogy milyen változás lesz a FIFA13-ban :)
2.
2.
Daniee
Ésszerűen átültetve bizonyos elemeket sokat dobhatna a játékélményen, ami már így sem rossz, meg lehetnének olyan jófejek, hogy kiadják PC-re valamikor meglepetésszerűen :)
1.
1.
utahl2
Nekem eddig a Fifa street csak egy árkádos utca foci volt, de akkor most jön a futsal?:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...