Az Electronic Arts közzétette a 2013-as pénzügyi évének első negyedéről szóló helyzetjelentését. A kiadó értékelése szerint a júniussal záruló három hónap erősre sikerült, az éves előrejelzésén nem is változtatott, miközben 500 millió dollár értékben vásárolt vissza részvényeket, hogy így bizonyítsa, biztos a jövőjében. Az EA vezető vállalat akar lenni az online értékesítés terén, az első negyedéves bevételeinek kétharmada innen származott.
A vállalat árbevétele 491 millió dollár volt a negyedévben, ez nagyjából megegyezik az 500 millió dollár körüli várakozásokkal, de 6 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakának szintjénél. Hat százalékkal gyarapodott a kiadó nettó vesztesége is: ez most 130 millió dollárra rúgott. A részvényenkénti veszteség 41 cent lett, ami szintén megfelelt a korábbi 40-45 centes várakozásoknak. A bevételcsökkenés a dobozos szoftverek terjesztéséből fakadó forgalom visszaesésének tudható be az EA szerint.
[...] Az Ázsiában óriási népszerűségnek örvendő, 25 millió dolláros bevételt termelő FIFA Online 2-nek készül a folytatása, míg a FIFA Ultimate Team 30 millió dollárt hozott a kiadó konyhájára. Hatalmas sikert aratott a Battlefield 3 júniusban indult prémiumszolgáltatása is: a Call of Duty Elite mintájára készült, egyébként egyszeri előfizetést megkövetelő rendszerre több mint 1,3 millióan voltak kíváncsiak. A SimCity Facebookra szabott változata, a Social havi 10 millió felhasználónak örvendhet, miközben a Steam riválisa, az Origin 21 millió regisztráltat tudhat maga mögött.
Az EA egyértelműen a digitális értékesítésben látja a jövőt - a teljes cikket a HWSW-n olvashatjátok el!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.