The Witcher 3: Wild Hunt - képek és teaser

  • Írta: zoenn
  • 2013. február 5.
  • Videó
Link másolása
Végre befutottak az első konkrét látnivalók a mai napon bejelentett The Witcher 3: Wild Huntról. A tucatnyi ingame screenshot mellett már egy teaserrel is szolgálhatunk. Pofás látványra képes a REDengine 3.

Ahogy arról már beszámoltunk, a The Witcher 3: Wild Hunt 2014-ben érkezik PC-re és feltehetően következő generációs konzolokra. Ríviai Geralt harmadik kalandja nonlineáris örömöket kínál, nyitott világban irthatjuk a szörnyeket - elvégre witcherek volnánk, vagy mi a fene, a politika mindig is unalmas volt számunkra. A CD Projekt RED fejese, Adam Badowski elmondta, ez lesz az utolsó Witcher-játék. Felesleges a folytatásokon agyalni, a fejlesztők mindent véghezvisznek a Wild Hunttal, amit szeretnének. Íme, a hangulatfokozó teaser, mesés dallamokkal:

"Ez lesz a végső fantasy RPG-élmény" - mondta Badowski. Végre elmesélhetik azt a történetet, amit mindig is szerettek volna, olyan látvánnyal, amit a kezdetek óta akartak. A The Witcher 3 után új világokat szeretnének meghódítani, s új határokat szeretnének átlépni. Addig viszont itt lesz nekünk a trilógia záródarabja, amely az első igazi next-gen szerepjátéknak ígérkezik.

Csekkoljátok az első ingame screenshotokat, boruljatok le a REDengine 3 látványa előtt:


Ne lepődjetek meg a hajók láttán, hiszen a játékban lélekvesztőkkel is közlekedhetünk a lovak mellett, s a hajónkat fejleszthetjük is.

24.
24.
vuliem
#20: Biztos, hogy lesz TES 6, ugyanis egyfelől nem a Bethesda dolgozik az MMO-n, hanem a ZeniMax Online Studios, illetve a Bethesda csináltatott egy kérdőívet, hogy mit látnának szívesen a rajongók a következő TES játékban.
23.
23.
Raziel88
#20: "valószinüleg az mmo-n kivül már annak nem nagyon lesz folytatása"

Biztos hogy lesz folytatása.... :)
22.
22.
Raatkainen
#21: *megmozgatni
*két db
21.
21.
Raatkainen
Életem játéka, kell kell kell:D Bármi is történjék, nem szeretném a haverom holtan látni, a Mass Effect 3 sajnos olyanra sikerült, hogy Shepard halála nem tudott megmozgatnom semmit, pedig az előző két rész sokkal epikusabb volt(persze jó játék), de Geralt witcher eléggé a szívemhez nőtt, a könyvek meg még rá is tettek egy lapáttal.
A grafika szerintem mindenképp visszalép olyan értelemben, hogy nem fog százféle effekt feszíteni a képernyőm. Gondoljunk csak bele, ha ugyan az a grafikai minőség marad a sandbox Witcher 3-nál is akkor a teljes részletességet csak két sb atomerőmű mellett lehet majd bekapcsolni. A képeken is látszik, hogy jóval vissza van véve a minőség, ez már nem béta, elvégre az engine amit megalkottak a 2. részhez már teljes egészében kész van és lehet alkotni.
Grafika, grafika, tök mindegy, az első rész sem azért vált a kedvencemmé.
Nem fogunk csalódni úgy érzem:)
20.
20.
Dragonborn
Eléggé Skyrim beütése ami nem kond mivel valószinüleg az mmo-n kivül már annak nem nagyon lesz folytatása ugyhogy sztem a srácok jól teszik hogy kihasználják ezt a lehetőséget
19.
19.
The Lone Drow
#6: Hasonlóak az érzéseim nekem is. Én például a ghoulokat nagyon hiányoltam, a bruxák újfajta szellemszerű megjelenése sem volt ínyemre, illetve a túl világos barlangok sem jöttek be. A zenék sem mind voltak annyira jók, mint, ahogy az elsőben, de az a dallam, ami a teaser végén felcsendül, egyből levett a lábamról. Az bizonyos, hogy a gyűjtői kiadásnak bérelt helye van a polcomon, ahogy az előző kettőnek is..
18.
18.
Necreon
Imádom a Witcher main theme-et, remélem nem ölik ki belőle a skót dudát annyira mint ebben a teaser-ben.
17.
17.
Mortis
Úgy nézem a nilgaard-i fenyegetés ellenére maradunk északon.
16.
16.
adam6751
Gyönyörűek a képek! :O
Remélem hogy a Next-Gen konzolokra is jön majd.
15.
15.
Tokodboy
Képeket bámulva, rájöttem, hogy nem tudom, hogy mit kell néznem.
Semmi olyan nincs benne amit nem láttam volna a jelenlegi játékokban.
13.
13.
mdr88
Nagyon jónk ígérkezik.... Az előző részeket is imádtam... de ez valami fergeteges lesz. :)
12.
12.
bitbandita
Goodbye Bioware, welcome CP RED!
11.
11.
thernielle
Witcher, Cyberpunk... elég durván indítják a srácok a nextgen szezont. Nem lepődnék meg rajta, ha gyorsan kinőnék magukat pár éven belül! :)

Ez a játék meg már most egy álom. Jó, nem estem hasra a képektől, ez nagyjából a második rész minősége eddig (nem mintha bármi panaszom lenne rá, vagy akár még az egyre is), de nagyon kellemes emlékeket idézett fel bennem!
10.
10.
Raziel88
#3: Amúgy viccet félretéve, mindkettő nagyon jól sikerült.
9.
9.
Raziel88
#3: Nem vitted még végig őket... Ülj le fiam 1-es. :D
8.
8.
drat576
7.
7.
Azeroth87
Nem játszottam eddig egyik részével sem, de ezt egészen biztos kipróbálom. Tetszik a játék hangulata!
6.
6.
Normen1976
Az első részt 4 alkalommal vittem végig,a másodikat háromszor. Az első rész picit jobban tetszett, de semmi kivetnivalót nem találtam a 2. részben sem, kicsit hiányoltam pár megszokott szörnyet (kevesebb volt a szörny mint az első részben). Az első részben valahogy jobban éreztem hogy egy szörnyvadász vagyok. A 2. részben olyan grafikát adtak, amin azóta is elcsodálkozom. HA valaki tudta futtatni a játékot max beállításokkal, hát volt min ámulni az biztos. A sztori is nagyon jól alakult. Izgalmas és lebilincselő volt. Sokszor komoly dilemmában voltam, miként döntsek. Egyszerűen brutálisan jó az atmoszférája, megvalósítása a játéknak. Nálam ez a játék abszolút favorit. Teljesen az ízlésemnek megfelelő. Biztos vagyok benne, hogy remekül össze lesz dobva a 3. rész. Egész biztosan előrendelem majd. Kerül, amibe kerül mert ez a játék bőven megéri a pénzt.
5.
5.
vuliem
Wow, még hajózni is lehet :O Ez lassan túl szép, hogy igaz legyen.
4.
4.
Karthágó bajnoka
#1: Béta előtt ne sopánkodjatok, gyerekek! Ennél csak jobb lesz a látvány és persze mozgásban a hatás is jobb.
A 2. részről amit írtál, Dagetz, az enhanced edition állítólag jobban fut FPS-ilag, ajánlom hogy próbáld ki! Nekem amúgy az eredeti kiadással sem volt ilyen problémám. Inkább a 12*2 perc várakozás a loadingra boss harcoknál elvérezvén.
3.
3.
PAtr0n
Azért nem dobom magam hanyatt a látványtól, de kellemes azt meg kell hagyni.
Viszont ideje már elkezdenem a Witcher szériát, főleg hogy most már óccsóért meg lehet kapni az első 2 részt....
2.
2.
paganmantis
That's the spirit!
Ezt az ötletet rendkívül jónak tartom, nem veszik fel ők is az évente szokásos bőrlehúzás stratégiáját, hanem tényleg kihívásokat keresnek. Így nem fullad unalomba a cím és ha valami kikerül a kezük közül, az valóban tartalmas is.
Szerintem ezt a stratégiát kellene támogatni, mert ha pénzügyileg nem is, de minőségileg mindenképp megéri.
A második rész nálam a top10-ben benne van, és szerintem ennek már most bérelt helye van. Minden tiszteletem a lengyeleké.
1.
1.
Dagetz
ez mind szép és jó új motor csilivili grafika..de remélem nem felejtik el optimalizálni úgy mint a második részt..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...