Elrajtolt a Hearthstone! A játék tavaly június óta állt bétatesztelés alatt, ezt végül idén januárban nyitották ki mindenki előtt, így jóformán az férhetett hozzá a címhez, aki csak akart.
Ezek után az 1.0-s verzió megjelenésének inkább csak formalitása van, de örülni mindenképpen lehet neki - már azért is, mert ezek szerint most került olyan állapotba a játék a Blizzard szerint, hogy ne nagyon kelljen alakítgatni rajta a jövőben.
Aki nem tudná a Hearthstone: Heroes of Warcraft a Blizzard első free-to-play játéka, és óriási élmény játszani vele. Jelenleg PC-n és Macen érhető el, de "hamarosan" megjelenik belőle az iPades verzió, és készül már az iPhone-os és az androidos változat is, illetve egy olyan, amit windowsos tabletekre szánnak.
Ha játszanál vele, itt érheted el, itt pedig a legfrissebb javítások listáját találod meg.
Legjobban az effektek és a hang fogott meg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.