Három új Conan-játék készül a Funcomnál

  • Írta: zoenn
  • 2015. december 18.
  • Bejelentés
Link másolása
Visszatér Conan, a barbár - legalábbis három videojátékban biztosan. A Funcom bejelentette, hogy megszerezte a Conanhez tartozó jogokat, és az első üdvöskét már januárban le is leplezi.

Legutoljára 2008-ban kalandozhattunk Hyboria zord világán az Age of Conan segítségével. Az MMO-ért ugyanaz a Funcom a felelt, amely most "preferált partnerként" számítógépes és konzolos játékokat készíthet a Conan, a barbár alapján.

A norvég vállalat gyorsan be is jelentette, hogy jelenleg három Conan-játék áll fejlesztés alatt. Az elsőt már januárban le fogják leplezni a nagyközönség előtt, de az összes többi is látható lesz 2016 folyamán.

Kétségtelenül az egyik legnagyobb és legismertebb univerzumról van szó, a Funcom pedig letette a kisdobosesküt, hogy tisztelettel és szakértelemmel nyúlnak majd Conan gazdag örökségéhez.

11.
11.
hedzsooo
#9: Elex-ben bízok egyenlőre, meg aztán csak jön a Cyberpunk 2077 is. Meló mellett az eddig megjelentekre is alig jut időm, szóval lesz még addig mivel meg játszanom. :)
9.
9.
pszihoapu
#7: akkor eleg kiabrabdult lesz a kovetkezo par evben a gamer-eleted.:)
8.
8.
hedzsooo
#6: Sajnos kétlem, hogy csak a felének is sikerülne majd, de ne legyen igazam és minnél több, igényes cRPG közül tudjunk majd válogatni ízlésünk szerint.
6.
6.
Chrysh
#4: Értem én, hogy jó a Witcher, de azért elég unalmas évnek nézünk elébe, ha az elkövetkező RPG-k összességében mind a Witcherre fog hajazni.
4.
4.
hedzsooo
Jajj, csak EGYET készítenének, de azt jól végre! Meg, ha lehetséges, akkor ne mobil játékot elsősorban, meg ne is megint MMO-t... Normális, nyitott világú, jó történettel, gazdag/érdekes karakterekkel, küldetésekkel ellátott, egyjátékos fantasy RPG-t belőle a népnek! :) Simán kilehetne belőle hozni annyit, mint pl. a Witcher játékokból, ha végre picit értőbben foglalkoznának a címmel...
1.
1.
roli33
Hármat párhuzamosan? Minek? Inkább egyet csinálnának, ami nagyobb eséllyel lenne minőségi. Egyébként se a Funcom, se az Age of Conan nem mond semmit, a 2007-es Conan című PS3 h&s viszont annál inkább!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...