Japánban már a PS4-et is lenyomta a Switch

  • Írta: zoenn
  • 2018. december 30.
  • Biznisz
Link másolása
Jelentős mérföldkőhöz érkezett hazai pályán a Nintendo Switch: a hibridkonzolból már most többet adtak el, mint a PS4-ből öt év alatt - ehhez mindössze két esztendőre volt szüksége. Hol van még a csúcspont?

Japánban már több Switch forog közkézen, mint PlayStation 4. A Nintendo legújabb konzolja 2017. március 3-án jelent meg, és a Media Create adatai szerint 6,67 milliót adtak el belőle a szigetországban. A normál és a slim PS4-ből összesen 6,54 milliót, tehát már a Nintendo vezeti a versenyt.

Ilik megjegyezni, hogy a Sony masinája már öt éve a piacon van, míg a Switch csak most lép a második évébe, tehát lényegesen jobban fogy, mint a rivális konzol. A japán mentalitást ismerve ez a teljesítmény jelentős presztízsértékkel bír a kiotóiak számára.

Az USA-ban is nagyot ment a Switch - időarányosan a jelen generáció legjobban fogyó konzolja lett.

71.
71.
Juha
#70: Ok, de konzolon pl. ennek esélye nincs, az MS próbálkozik a BC-vel, azonban ez a PC-s emukhoz képest hangyafing. Pc-n se tökéletes ez, mint írtam is, viszont a PS2-höz normális játékot normális áron találni szinte lottó (van sok-sok eladó, de a "gyöngyszemeknek" még mindig megkérik az árát).
Tehát a gyermekkor felidézéséhez általában jobb egy akármilyen PC emulátorral, mint megtartani a régebbi konzolokat szerintem. Ok, a PS3 kivétel, azt még normálisan emuzva nem láttam, viszont a többi konzolt simán, egy átlagos gépen tonnányi ps, ps2, vita, xbox, x360 plusz nintendo-s címet lehet játszani, na meg persze a régi pc-s, amigás és C64-es játékokat is, csak kis utánajárás kell hozzá.
Nem vitatom a konzolok előnyeit, de hülye módon én szeretek babrálni ilyesmikkel, már a 90-es években is sikerült elindítani úgy játékokat, hogy a minimum rendszerkövetelménynek jó, ha a fele megvolt (Elite2, Lion King 1Mb RAM-mal, 33 Mhz-es procival).
70.
70.
Ooorky
#69: Azért PC-n a Gog amit lehetett visszahozott a retro-ból, sokszor ruszki hack-eket mellékelve egy-egy Win95/98-as játék mellé ami különben nem futna :D
60.
60.
Back2U
#58: Ez annyi sebből vérzik hogy inkább bele se kezdek.

Végre legyenek kedvesek a GK olvasók leszokni a bináris értelmezésről. Attól mert kritikát fogalmaztam meg nem azt mondtam szar.
59.
59.
Max3000
#58: "Gratulálok a nagy N-nek. Szerintem igen is ér annyit ez a kis ketyere akármennyire is mondjátok hogy milyen gáz. 1 Ez egy új konzol milyen áron jött ki a PS4/XO1 kezdetben"


Eddig tudtam olvasni.Ez is csak egy érzelmi kivetülés a sok közül.
58.
58.
M8 Klón
Gratulálok a nagy N-nek. Szerintem igen is ér annyit ez a kis ketyere akármennyire is mondjátok hogy milyen gáz. 1 Ez egy új konzol milyen áron jött ki a PS4/XO1 kezdetben. Másodszor 2 Kontrollert kapsz hozzá a kezdetektől nem kell mellé + kontroller ha Baráttal tesóval pároddal akarod játszani. Harmadszor ezen a gépen játszani lehet mivel arra van tervezve tehát beteszed a Gamecardot és játszhatod nem kell telepíteni nincs 50 Gb-s patch a megjelenés napján. Negyedszer a Joy-con ban olyan technológia van a HD rumbléval amivel a másik 2 Nem is versenyezhet. De ugyan akkor vannak hátrányosságai is 32-gb tárhely ( amikicsit kevesebb is mint annyi , de jó fejlesztő jól tud tömöríteni! ) Aki azt írja hogy minden Mario meg Zelda meg a többi N cím ugyan az azoknak csak annyit tudok mondani próbáld ki mindegyiket ! Az N 64 nél a Két Zelda az OoT és MM között is eléggé rendesen vannak különbségek. De ezek akik ezt írjál hogy 8000 ezredik Mario azok lemerem fogadni a 2345 Lövöldét vagy sportjátékot ami ugyan arról szó pll COD BF vagy Sport gémet Fifa ,PES NBA stb. veszik mint a Cukrot. És arról ne is beszéljünk hogy a 6 éves Gyerektől / öcsitől a 60-70 éves emberig akárki le tud ülni és játszani egyes játékokkal kb 5 perc magyarázás után. Ez a cég áraz túl egy terméket ami Új és ráadásul a Processzor ára kb 200 $ és ebbe a Kontroller és a többi nincs benne. És hogy a többi specifikációba felülmúlja az igaz de a példa kedvéért ha van egy céged és két jelentkező közül kit választasz Aki érti a szakmát, jól is csinálja és van tapasztalata vagy akinek van róla papírja jelessel vizsgázott mindenből de egy másodpercet nem dolgozott de elvileg többre képes de a gyakorlat nem azt mutatja. Nem értem miért kell lehurrogni egy olyan céget ami próbál valami újat letenni a többihez képest és jól is csinálja. Játékokba pedig olyan játékokat tesz le az asztalra amit a többi cég már évek óta próbál le másolni de valahogy sosem sikerül ugyan olyan jó minőségűt és nagy sikerűt csinálni. Európán kívül a kis gagyika Switch ahogy itt jó néhányan tituláljátok. Más országokban rekordokat döntöget, ezen lehet el kéne gondolkodni hogy más országoknak lehet másak az igényeik és nem a kis 10 milliós hazánkhoz fog igazodni a maradék 7 milliárd ember...
Még egyszer Gratulálok a nagy N-nek és csak így tovább a jobbnál jobb gémeket nyomják kifele magukból .
56.
56.
Gamelord
#54: Egy (félig)kézi konzolról beszélünk, ami elég jól összevan állítva, nem nagyon lehet hasonlítani a többi konzollal. Sokkal sokkal kisebb mint egy ps4 vagy xbox, van benne egy elég jó ssd, jó aksi, és a joycon is ütős technológiákat használ. Akkor nem lenne versenyképes az ára, ha kizárólag otthoni konzol lenne.
54.
54.
Back2U
#53: Nem az a baj vele hogy drága, közvetetten az is, hanem úgy alapból nem versenyképes. Amikor 80-ért hozzád vágnak egy Xbox One S-t meg egy PS4 slimet, a pro pedig már 124 valahol, akkor elég pofátlan 110-ért árulni azt a konzolt, ami csak nagyjából erősebb mint egy Wiiu, cserébe viszont hordozható.
53.
53.
Ooorky
#52: Nana, én gyerekeztelek le előbb, neked mást kell kitalálnod válaszként, mert így buktad a meccset. Kapsz még egy esélyt éjfélig.
52.
52.
Max3000
#51: Jól van 8 éves Pistike,akkor csak egy konzolt tudnék venni.Elárulom,hihetetlen módon bár,de ugyanaz lesz a mondandóm lényege.(persze tökéletesen megértem,ha fingod nincs mit írtam)
51.
51.
Ooorky
#50: Igen, igen. Arany Rolex-ed van és Porsche-val jársz. Ismerjük a 16 éves trollok kelléktárát.
50.
50.
Max3000
#49: Hogy kinek mire telik az más kérdés.Az ár/érték ár /teljesítmény meg megint más.Szerintem nem csak emocionálisan vásárlók léteznek a földön)Én pl holnap akár 30 switch-ért is mehetnék és nem kellene zsíros kenyeret sem ennem emiatt.Ettől függetlenül vak és hülye sem vagyok.
49.
49.
Ooorky
#47: Annyira megszoktam a 2 joycon-nal való játékot (tartót már belepte a por), hogy kifejezetten kényelmetlennek éreztem az első pár percben az xbox kontrollert, mikor leültem a PC elé egy kis FighterZ-re.
Splatoon 2-ben a célzás pedig kifejezetten jól van megoldva így használva, az első konzoljáték amiben eltalálom az ellenséget :-)

#44: 10+ kommenten keresztül hisztizik, hogy a drága a cucc (értsd nem telik rá), majd kivetíti a másikra. Ez igen.
48.
48.
Max3000
#47: Na ezt meg ki is felejtettem,úgy ahogy írod.Mondjuk ha választanom kellene én tényleg a kontrollert választanám "grátiszba"
47.
47.
delphijos
#46: Én nem a pro controller-t hiányom elsősorban ( szeritem a joycon egész jó a tartóban ) hanem hogy alapból nem olyan tartó jár hozzá amivel tölteni lehet őket. Ez mondjuk tényleg elég szarrágó dolog volt....
46.
46.
Max3000
#45: Az egyéb kiegészítőkre gondoltam amikre bár lehet azt mondani nem kötelező,de mondjuk szerintem sokakat zavarna hosszú távon a joy conokkal való szerencsétlenkedés.(mindig leszedni és hosszabb játékhoz is igénytelenül kényelmetlen.Itt jön a pro controller,és a switch-hez járó hdmi kábellel mondjuk én a fenekemet törölhetném ki,mert rövid.Nyilván ha annyira bele lennék buzulva a switchbe,ezek egyáltalán nem lennének problémák,viszont valahol elgondolkodnék,hogy ez azért nem annyira nyerő.Ha legalább egy pro controllert a csomaghoz vágtak volna,talán nem is lenne egy szavam sem.Talán....
45.
45.
delphijos
#38: "Ugyanakkor ha a tv előtt is használni akarod még egy kisebb vagyont kell rákölteni."

Ez mondjuk nem nagyon értem.....

Amúgy azzal egyetértek, hogy persze, ha csak a hw elemeket összeszámolja az ember, persze hogy "túlárazott" ( főleg ha valami noname kínai cuccot nézünk ) de ha egy kicsit "nevesebb" gyártóról van szó, szerintem se sokkal olcsóbb egy hasonló gép. Sok játék viszont valóban indokolatlanul drága. Egyébként nem is pont az N-es AAA címek.... Az viszont közel sem biztos hogy

"a nintendos játékokkal fele annyi munka van mint egy nagyobb multiplatform címmel"

És, a tapasztalatom az hogy az N címek viszont elég jó QC-n mennek át, jóval kevesebb bug-al találkoztam mint a többi platformon.
44.
44.
Max3000
#43: Te sem az a típusú ember vagy,aki szeret mondatokat értelmezni,inkább gyerekfejjel hisztizni egy marha jót.Sehol nem írtam olyat,hogy minden túlárazott,de bizony telefonok között is vannak olyanok,amik két éve nem nagyon változnak semmit,csak az ára pofátlanul.(direkt nem mondok márkát,nehogy a hozzád hasonló "minden megér annyit" emberek jöjjenek.
43.
43.
Gamelord
#41: Jah értem. Ha minden túlárazott, akkor nincs miről beszélni. Adhatnának mindent ingyen. Komolyra fordítva, bármennyire nehéz elhinni, de ennek ez a reális piáca ára. A játékok szerintem is nagyon drágák, leárazva érdemes megvenni őket.
42.
42.
Max3000
#41: Persze hozzá kell tennem,mert ezen az oldalon a szövegértés nagyon nehéz,hogy ezt csak példának írtam,elhiszem,hogy pc-n nincs zelda.Csak ár/teljesítmény kategóriáról beszélünk.
41.
41.
Max3000
#39: Én nem nagyon értek a telefonokhoz,de azt sem értem,hogy egy másik túlárazott termék miért mentené fel a nintendot.Helyette ennyi pénzből különb pc-t veszek vagy ps4-et.
40.
40.
Max3000
#38: Játékokról is lehetne beszélni egy wiiu-s "felújított" gamma annyit ér mint az rdr2.Alapvetően a nintendos játékokkal fele annyi munka van mint egy nagyobb multiplatform címmel,(főleg ha az a 456. mario)de azért persze cserébe legyen még drágább is mint általában az aaa játékok.Félreértés ne essék,mindenki döntse el maga,hogy kinek mennyit ér az a valami,de bizonygatni sem kell,hogy ez teljesen emészthető üzlet.
39.
39.
Gamelord
#38: Hát ha mutatsz 100.000 ft alatt egy telefont vagy kézikonzolt amin elfut egy Zelda szintű játék, akkor megértem a túlárazott fogalmat. A mai világban, ahol százezres telefonok röpködnek, ez hol túlárazott? Vagy most komolyan, ha 80ért adják akkor mit nyertél rajta, havi 100 forintot? Nem értem :D
38.
38.
Max3000
#37: Mit jelent számodra az "új generációs" fogalma?Egyenlő azzal,hogy "förtelmes ár"?

Én szerintem sem ér annyit amennyiért kidobták teljesítmény/ár kategóriában,azért 2017-ben(és most is) elég vicces volt.Lehet itt mondogatni,hogy dehát ez nem ps4 meg nem pc meg nem kiskutyafüle,attól hogy nintendo és a wc-n is tudsz játszani vele,ez nem érv,hogy túlárazott legyen.Ugyanakkor ha a tv előtt is használni akarod még egy kisebb vagyont kell rákölteni.
32.
32.
Ooorky
#31: Jövőre alatt 2020-ra gondoltam, fejben már a holnapi "munka"napra készülök, hogy el ne ba****m a dátumokat :D
31.
31.
Ooorky
#28: Nálam kétlem, hogy ki fog bírni 5-6 évet (pláne mivel sztem legkésőbb jövőre ki fog jönni egy frissített példány), de még ha 2 év alatt leamortizálódik akkor is bőven megérte.

Anno úgy indultam neki, hogy minden dobozosan kell, de a 8. után ráuntam a kártyák cserélgetésére, beletoltam egy 128gigás sd kártyát, aztán karácsonyi vásár során bevásároltam a 40+%-osan leértékelt játékoktól.

Van mellette 100ezres (najó csak 75k volt céges kedvezménnyel) mobil is, de össze se lehet hasonlítani a kettőt, hiába a papíron "brutális" hardver, fos android sem tud jobban erőforrást kezelni, mint a windows, játékfelhozatal meg szánalmast se üti meg...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...