A Blizzard egy teljes évre jutó hidegzuhanyt kapott a Diablo: Immortal bejelentése után - nem csoda tehát, hogy egészen idáig nem is erőltették a készülő mobiljáték reklámozását. A BlizzConon azért mégis illik az ilyesmiről beszélni, így ha nem is kapott különösebb rivaldafényt, azért némi látnivalót így is mutatott magáról a Diablo IV árnyékába kerülő program.
Egy nem túl hosszú, de annál látványosabb összeállításban mozgás közben láthattuk a játékot. Első ránézésre a Diablo III jut róla eszünkbe, de a mobiljáték látványvilága még így is utoléri a PC-re és konzolokra kiadott elődjét. A videó egyébként bemutat néhány új (a Diablo III-ból már ismert) kasztot, eddig nem látott képességeket és már az is biztos, hogy nem maradnak el a legendás felszerelések sem. A helyszínek közül Wortham, a Dark Wood, az Ashwold Cemetary és a Tamoe Mountain tűnik fel.
Különös módon az internetre felkerült pár B-roll videó is, vagyis azoknak a klipeknek a vágatlan változata, amelyekből később a trailer végső, publikus összeállítása készült. Ezek többet is megmutatnak a színtiszta játékmenetből, valamint az olyan fontos elemeket is láthatjuk benne, mint például az érintőképernyőre szabott HUD.
A Blizzard egy blogposztban megosztott néhány friss információt is a játék kapcsán. Habár az itt leírt részletek legnagyobb részét már ismerjük, néhány apróságot mégis érdemes kiemelni. Ilyenek például az Ultimate-képességek, amelyeket minden kaszt a hagyományos auto-attackokkal tölt majd fel. Ezeket a mozdulatokat értelemszerűen csak ritkábban süthetjük el, de jóval erősebbek lesznek a hagyományos képességeknél.
Nem muszáj azonban látványos ultikra költeni az ütögetéssel felgyülemlett energiát. Ha a helyzet a kirobbanó energia helyett inkább a folytonos sebzésnövekedést kívánja meg, akkor a mércét elköltve felerősíthetjük magukat az auto-attackokat is. Ezzel a Demon Hunter nyilai vérvörösen izzó energiát kapnak majd, a Monk öklei pedig apróbb robbanásokat keltő ütésekkel csapnak le a démonokra.
A mobilkészülékekre érkező Diablo: Immortal továbbra sem kapott fix megjelenési dátumot.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.