Noha már korábban is készültek modok a Cyberpunk 2077 PC-s verziójához, a CD Projekt RED a napokban kiadta a hivatalos modding eszközöket, így most már semmi nem állhat a játékosok által készített tartalmak útjába. A fejlesztőcég szerint egyébként a programokat folyamatosan frissítik majd a későbbiekben is.
Befutott ezenkívül az 1.11-es gyorsjavítás is valamennyi platformon: a hétvégén ugyan megérkezett a Cyberpunk 2077 első nagyobb frissítése, mint kiderült, az egy olyan bugot is hozott magával, amely lehetetlenné tette az előrehaladást a játék egy pontján. Egész pontosan a Down on the Street küldetéssel volt probléma, amelyben az eseményeket Takemura holohívása lendítette volna előre, ő azonban a hiba miatt csak bámulta a játékost, beszélni már nem beszélt.
A CD Projekt RED a patch érkezése előtt négy lépésben vázolta fel, hogyan lehet megkerülni a dolgot, de ez sem segített mindenkin. Ezenkívül a hétvégi frissítés a lootrendszerbe is hozott egy exploitot - ezt a hibát jelenleg is vizsgálják a készítők, addig ezt a részét a játéknak visszaállították a javítás előtti állapotba.
Az hagyján hogy képtelenek egy játékot normális állapotban kiadni (bár ez is szánalmas szerintem és nem érdekel hogy milyen mizéria volt a fejlesztésnél mert kiadták a játékot és a pénzt elkérték érte zokszó nélkül) de hogy még a beígért patch ront is rajta, behoz egy game breaking bugot amit egy hotfixel sem képesek 1 hét alatt rendbe hozni.....kész vicc, pedig alapból amúgy nincs bajom velük mert jó játékokat csinálnak de technikai szinten nevetséges amit leművelnek. :D Az a baj mondanám hogy nem érdemlik meg a szarzuhatagot amit kapnak de sajnos hazudnék :D Kár hogy rajtuk csattan az ostor, mert sok más kiadó is megérdemelné de basszus ezzel a balf.szkodással ők is rászolgáltak. :D
1.0-ában néhány grafikai glitch-en kívül mást nem láttam, itt meg behívom az autót, az meg függőleges belezuhan a talajba és felrobban XD
Rip cdpr.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.