Új erőre kaptak a Super Smash Bros. babérjaira törő brawlerek, a roham élén pedig a Warner tévés és mozis hősei állnak. A zárt tesztkörök után július 26-án elstartolt a MultiVersus nyílt bétája is, a játék korai változata pedig pillanatok alatt a listák élére tört. A bunyós cím népszerűségét jól illusztrálja a SteamDB statisztikája, amelyen világosan látszik, hogy egy ponton több mint 150 ezer játékos pofozkodott a multiverzumban. Ehhez hozzámérhetjük az igen hasonló Nickelodeon All-Star Brawl adatait, amelyek szerint a játék 13 ezer egyidejű játékossal érte el a maga csúcsát. A cikkünk írásának időpontjában mindössze nyolc játékos bunyózik a Nickelodeon hőseivel, a 24 órás peak pedig 30 játékost számlál.
Fontos megemlíteni, hogy a bő 150 ezer játékos csak a steames tábort jelöli, márpedig a MultiVersus Xbox- és PlayStation-konzolokon is megjelent, ráadásul teljes cross-play támogatással. Nyilvánvaló, hogy a kimondottan fairnek tűnő free-to-play modell sokat segített a játék kezdeti népszerűségén, de azt sem vitathatjuk el tőle, hogy a brawler abszolút szilárd lábakon áll, a gameplay remek, a karakterek pedig kellően változatosak. A Player First Games csapata pedig láthatóan futószalagon szállítja majd az újdonságokat. Alig néhány napja került a játékba új bunyósként LeBron James, máris úton van Rick és Morty is (és akkor még a kiszivárgott karakterlistát nem is említettük).
Apropó, ha már a karaktereknél tartunk: a játék fejlesztői a minap bejelentették, hogy a nyílt béta startjával véglegesítették a karaktereink és profilunk progresszióját, vagyis nem kell többé attól tartanunk, hogy a teljes megjelenés előtt nullázódnak az eddig megszerzett eredményeink és a feloldott karaktereink.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.