Silent Hill 2 - változik a kamerakezelés, és vele a harcrendszer is
- Írta: fojesz
- 2022. október 21.
A héten a Konami hivatalosan is bejelentette, hogy visszatér a Silent Hill-franchise, az egyik fejlesztés pedig a Silent Hill 2 sokat pletykált remake-je lesz, amely a lengyel Bloober Teamnél készül olyan Silent Hill-veteránok közreműködésével, mint Akira Yamaoka és Masahiro Ito. Habár a játékról még nem sokat részletet hallottunk, a bemutató mellé csatolt PlayStation Blog-bejegyzésből már kiderült néhány apróság.
Ebben Mateusz Lenart, a Bloober kreatív direktora elárulta, hogy az elsődleges céljuk az, hogy megőrizzék az eredeti játék atmoszféráját, miközben igyekeznek modernizálni a játékmenetet. Ennek megfelelően - ezt a szemfülesek már kiszúrhatták az első trailerből - váll fölötti kameranézetet használnak majd, ami azt is lehetővé teszi számukra, hogy átalakítsák a harcrendszert és bizonyos jeleneteket a könnyebb beleélés érdekében.
Triviális, hogy a 2001-ben megjelent PS2-es eredetihez képest a látvány is jelentős fejlődésen esik majd át: ehhez a fejlesztők az Unreal Engine 5-öt használják, és különösen jó hasznát veszik a Lumen bevilágítási rendszernek és a Nanite-nak, amivel elképesztő részletességű helyszíneket alkothatnak. Ezenkívül természetesen a motion capture áldásos hatását is érezhetjük majd, a karakterek arckifejezése szavak nélkül is rendkívül beszédes lesz az ígéretek szerint.
A Silent Hill 2 remake-je PC-re és PS5-re jelenik majd meg első körben; a játék természetesen kihasználja majd az új generációs PlayStation összes fontosabb fícsörét, így a 3D audiót és a DualSense finomságait is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.