Újrakezdik a Sand of Time-remake fejlesztését

  • Írta: pandaril
  • 2023. május 25.
  • Gyászhír
Link másolása
A Ubisoft szépen csendben bejelentette, hogy a három éve bejelentett remake fejlesztését megint újrakezdik, így nem számíthatunk rá, hogy hamarosan játszunk majd vele.

Még 2020-ban jelentette be a Ubisoft, hogy készül a Sands of Time-remake, akkor 2021. januári megjelenést vizionáltak az alábbi trailerben, és minden jel arról árulkodott, hogy a projekt sínen van.

Ehhez képest a remake Twitter-fiókjának legújabb posztja szerint nem csak csúszik a játék, hanem megint a nulláról kezdik a fejlesztést. Nem ez az első eset, hogy késik a játék, pár héttel a beígért megjelenés után határozatlan időre eltolták a premiert. Egy évvel ezelőtt pedig bejelentették, hogy a projektet átveszi az eredeti játékokért felelős Ubisoft Montréal, és úgy fest, hogy a Ubisoft Pune és Ubisoft Mumbai által addig elvégzett munka ment is a süllyesztőbe. A rajongók azért is aggódhattak, mert az addigi előrendeléseket törölték és visszautalták a vásárlók pénzét.

Annyi biztos, hogy a projektet nem jegelték teljesen, de a fentiek fényében kérdés, hogy mikor lesz a remake-ből valami. A 2003-as eredeti játék megjelenésének 20. évfordulójára után a következő "kerek" szám a 25. évforduló lesz, reméljük, hogy addigra elkészülnek vele.

6.
6.
KratoS
Milyen "jó" is volt a Forgotten Sands...
4.
4.
Ooorky
Szerintem legyen open world, játszódjon a keresztes hadjáratok idején, lehessen benne csendesen gyilkolni, meg legyen benne olyan, hogy ezek genetikailag kódolt emlékek amikhez egy gonosz cég próbál hozzáférni...
3.
3.
KopyAti
Valahogy sejthető volt már az első botrányt kavaró videó után is.
2.
2.
Br1sk
Szerintem nehéz belőni a gameplayt jóra. A primitív grafika szolgálta az egyszerü geometriai formákon való ugrálást. Szép részletes grafikával nehéz lesz a karakter mozgását meg a pálya dizájnt moderné alakítani úgy hogy jó legyen
1.
1.
Nate Hope
Szerintem ennek már gatya, feleslegesen kínlódnak vele.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...