Jól teljesít a kasszáknál a Starfield, pedig még meg sem jelent
- Írta: pandaril
- 2023. szeptember 2.
Az érthető szkepticizmus, ami a Bethesda játékát vette körül az utóbbi időben, úgy látszik szertefoszlott, mivel remekül szerepel a játék. Az elsején induló korai hozzáférés csak a drágább csomagokat megvásárló játékosoknak jár, azonban ez is igen komoly számokat produkált, cikkünk írásakor a mindenkori csúcs játékosszám 234.502 volt Steamen. Ebben a számban sem a Microsoft Store, sem pedig az Xbox-os verzió nem számít bele, így nehéz megsaccolni, hogy ezeken a platformokon mennyien kezdtek neki az űrbéli kalandnak, azonban nem lenne elképzelhetetlen, hogy ennek a számnak a duplája a teljes játékosbázis.
A kritikák eddig alapvetően pozitív összképet adnak a játékról, azért nem árt megjegyezni, hogy számos külföldi lap csak késve kapott hozzáférést a játékhoz, így a végleges számokkal és a felhasználói értékelésekkel megéri megvárni a megjelenést. Az viszont vitathatatlan, hogy a Bethesda eddigi legkevésbé bugos játékáról van szó.
Bár a játék PC-n csak az FSR 2-t támogatja a AMD-vel kötött partneri szerződés miatt, a modderek bebizonyították, hogy a Starfield valóban a PC-n lesz majd otthon: már elérhető a mod, ami lecseréli az AMD megoldását a DLSS-re. Az ilyen és ehhez hasonló modok várhatóan számos hiányosságot pótolnak majd. Konzolokon, ahol ez a lehetőség érthető módon nem él, szerencsére nem lehet a teljesítményre panaszkodni, a zárolt 30 fps az ígéreteknek szerinti stabil játékélményt nyújtja.
Egyedül életemben :)
Most én nem aljasodnek le odáig hogy onnan belinkeljek tőled egy-két "gyöngyszemet" de ha te arra büszke vagy...
Csak annyit, hogy akit érdekel nézzen utána, hogy miért lett "zárt"...XD
https://forum.htka.hu/threads/bunlajstrom-buentetett-tagok-listaja.1277/page-14#post-1463493
De elérhető virágboltban is.
2. Az a "kirohanásom" nem is neked szólt sem másnak, csupán egyetlen személynek, aki valótlanságot írt rólam. Más nem is érthette a pontos tartalmát, hogy abból te mit vettél magadra, a te dolgod.
3. Azt elhiszem hogy sajnálod hogy itt vagyok, de sok közöd nincs hozzá.
Majd akinek van, az eldönti. Gondolom tehetsz panaszt, tegyél ha úgy érzed.
Mint leírtam lentebb, véleményt alkotok mint mindenki más. Ha tetszik tetszik, ha nem, így jártál.
Ezután is ha úgy érzem hogy pont a te megszólalásodra van éppen reagálnivalóm akkor megteszem, maximum te meg ignorálod, és túl van tárgyalva.
Egyébkent meg amit most írtál nekem, az pusztán egy a témát kerülő szimpla személyeskedés volt, és egyébként a te lelkedet olyannyira bántó hozzászólásom is szintén egy ilyenre érkezett.
Ezeket mondjuk tényleg kerülhetnénk, mert sem most, sem akkor nem én kezdtem témán kivül a személyes szimpátiámról beszélni mással szemben. Amíg te meg Oorky kolléga kibírjátok, kibírom én is, megígérem . :)
És így akkor esetleg mindenki elférne egymás mellett ilyen kitérők nélkül is,
függetlenül attól hogy szimpatikus-e nekünk akárki, vagy nem.
Részemről a téma lezárva.
Szóval plíz, Szép napot, és próbáld már meg ne személyes sértésként, támadáslént megélni más esetleg markánsan is eltérő véleményét, meg pliz ne félts másokat tőlem saját nevedben, hadd áljon ki mindenki magáért, mert még az is előfordulhat hogy pl. más esetleg nem tartja írásaim olyan sértőnek mint te. És persze neked is jó játékot a BG3-al :)
Csak a kb 100$os edition vásárlói tolhatják 1.től ha jól tudom.
Én szándékosan kerültem, egy fallout 4-et vártam, a fallout név gyalázása nélkül.
Ezt kaptam.
Szóval plíz. Szép napot. És persze jó játékot a BG3-al :)
Lóf@szt.
Aki életeben játszott már hasonlóval, főleg bethesda game-ekkel, az az előbbiekből ugyanolyan pontos véleményt alkothat mint játék közben.
Én is a GP-miatt próbáltam ki csak, - mivel videótesztek alapján úgy gondoltam hogy nem veszem meg teljes áron - ,a vele való 30-óra játék csak megerősített ebben.
Amit itt is megemlítettem pl. az AI-gyengesége, az UI- körülményessége, már a videókból is ugyanolyan kristálytisztán látszott mint játék közben.
Rá is hagytam, megyek vissza a BG3-hoz.
Az emberek pedig véleményt alkotnak. Tiszteljük már neg őket ezzel. Vannak "fikázók", meg "fanbolyok" is mint mindíg elenyésző mennyiségben, a többség viszont arról beszél, amit ő látott, tapasztalt, akár videó alapján aminek az értéke ugyanannyi mint a te véleményed, maximum ez neked nem tetszik...
Valamint ne legyünk már amnéziásak, meg ne csúsztassunk, a játékkal szemben volt egy felfokozott várakozás.
Aki megjelenés előtt is egy újabb szokásos bethesda game-et várt, az nem is csalódott, Howard-ék viszont egy egészen más játékról beszéltek...
Hogy ezt indokolt volt-e elhinni vagy nem az egy másik kérdés, de ezek alapján gondolom érthetnéd, és akártiszteletben is tarthatnád más csalodottságát is, van rá indok az előzmények alapján...
Azért ehhez van 2 megjegyzésem. Kicsit körbenéztem én is , és legalább ennyi az indokolatlan ömlengés is, nem hiszem hogy a “fikázás” dominálna. A másik hogy ha nincs GP ( és azért az sincs ingyen ha valaki ezért fizetne elő ) akkor azért ahhoz drága a játék hogy “vakon” beleugorjon hogy megnézze “csalódik-e”. Az persze más ha eleve van GP, és leszeded megnézni….
Nincs is vele semmi gond szerintem, főleg, hogy látszik az íráson, hogy a játék alapján mondod, amit ki is próbáltál és játszottál is vele. Ha ezek után lehúznád a játékot, akkor az lenne, nem lehetne beleszólni. De a 13-ason nekem az látszik, hogy valaki megmondta neki, hogy mi legyen a véleménye és ő maga nem látta a játékot, csak a tesztet. Egyébként szomorú, ha valaki már ilyenkor csalódik látatlanban, de akit annyira érdekel, hogy a hétvégén több videót és tesztet is megnéz, az szerdától úgyis ki fogja próbálni, akkor meg úgyis játszik pár órát és ráér utána is csalódni. Csak olyankor már nem csalódni, meg dumálni szoktak róla az emberek, hanem ezerrel belemerülni.
Én magam úgy vagyok a tesztekkel, hogy elsőnek megnéztem a GS tesztjét, mert pont akkor hozta fel a Youtube. Utána megnéztem a kedvenc tesztelőm, a Mortismal Gaming teszt videóját, aki nem szokott mindenért rajongani, de feleslegesen ekézni sem szokott semmit, hanem amolyan voice of reason a tesztek között és sosem hallasz tőle semmi mást, csak a saját véleményét. Már eleve említette többek között, hogy kissé bugos a játék, meg egyéb infókat.
Aztán én úgy vagyok, hogy több tesztet nem nézek meg, mert jobb játszani a játékot, meg minél több a rizsa és a vágókép, annál nagyobb a spoiler veszély is. Szóval szeritnem rosszul teszi az, aki péntek óta csak teszteket meg stream-eket néz és hagyja magát lehúzni a fikázós és negatív tartalomból élők által. Másrészt meg nem tudom, miért csalódnak az emberek: Bethesda RPG. Jobban fogalmazva Bethesda kusztomizálható akciójáték, amit előszeretettel hívnak RPG-nek. Tudjuk, hogy milyenek voltak ezek a játékok, tudjuk, hogy milyenek lesznek ezek a játékok. Aki szereti az 1000 órát tolja, aki nem az nem, de nincs miben csalódni.
Az előbbi és az utóbbi is úgy sétálgat a tűzvonalban, áll eléd, ragad be az ajtóban, sarokban mintha mi sem törtent volna...
És én is nagy "porszívógép" vagyok minden RPG-ben, amit még rendszerint élvezek is csinálni, de itt szerintem is a tengernyi sokszor nem egyértelműen hasznos/haszontalan biszbasz loot/-hoz mérten, a hátizsák/társ/űrhajó tárolókapacitás aránya nagyon elb@szottul kevés, valamint annyira eláraszt fegyverrel, páncéllal, felszereléssel, ami már nem izgalmat okoz, hanem nyűgöt.
Pláne, hogy az UI-se egy díjnyertes verzió egyenlőre, elég fapados...
Szerdán jelenik majd meg a játék, most meg vasárnap van, de te többet vártál? Hitelesnek tűnik...
(ismerem az előző játékaikat, többet vártam)
Nekem nincs bajom a grafikával, szerintem egész hangulatos. Tartalom az dugig van benne, aki erre gerjed az jó lóra tesz. Rengeteg cucc, hajó, alkatrész, fegyver, nyersanyag, stb…. A harc is egész élvezetes. Az űrcsata is elmegy ( az Everspace sokkal irányíthatóbb azért ) Ami nekem RPG-ként megöli a dolgot az az hogy annyira segg hülye az enemy AI, hogy 20-25 szinttel magasabb ellenfeleket is tök simán le lehet győzni. Ami azért elég kiábrándító. Főleg egy RPG-nél. Konkrétan sehol nem futottam bele olyan helyzetbe hogy “na, ide később kell visszajönni, mert túl erősek, fejlődni kell”. Simán megyek előre a főszállal ami azért elég sablonos, és egyelőre nem túl izgalmas. Cserébe tele van a “menj ide ehhez” -> “jaj, már nem ott van” -> “menj tovább” elemekkel. De ahogy mondtam, tartalom az rogyásig van, az én ízlésemnek pl. a loot talán már sok is kicsit, el lehet veszni a “sok sz@r között”. A világ is elég jól össze van rakva. Emberfüggő kinek lesz ez a game átlagos, vagy nagyon jó.
Remélem, ez rajta lesz a dobozán is. XD XD XD
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.