Már egy ideje tudunk az EA Sports WRC létezéséről, sőt még pletykákat is hallhattunk róla, hogy idén ősszel, pontosabban november 3-án veheti kezdetét a verseny. Ez lesz az első WRC játék mióta az Electronic Arts átvette a licenceket, a fejlesztő a Codemasters, most pedig megkaptuk az első trailert hozzá. Nézzük is meg, hogy mit fog tudni a legújabb hivatalos FIA World Rally Championship játék!
A félig élőszereplős, félig a játékból összevágott montázs iszonyúan hangulatos lett és mi már tűkön ülve várjuk, hogy különböző időjárási nehézségek miatt sodródhassunk ki a pályáról.
Megerősítették a pletykákat, miszerint november 3-án érkezik majd a játék PlayStation 5-re, Xbox Series S/X-re és PC-re. Az előrendelők 3 napos early accest, 5 darab VIP Passt, és 3 csapat kinézetét is bezsebelhetik majd.
Nyilván végig lehet menni rajta, persze... Csak éppen 5 kanyar után már szinte garantált hogy van kár a kocsiban...
Nekem meg éppen ez utóbbi az illúzió romboló, nem első sorban a helyezés. Jön egy kis bukkanó egy enyhe kanyarban és hiába van assziszt, úgy eldobja még egy első kerekes is hogy közöd nincs hozzá...
Nyilván szívesen küzdök én is dobogókért, de ellennék én a 6. helyen is csak végig lehetne menni a gyorsokon tisztességgel...
(Mondjuk én arcade játékokban is ilyen vagyok ha 2 kanyar után nem vagyok első addig restartolok amíg meg nem nyerem a létező összes futamot második hely nem létezik...mondjuk nem véletlen hogy nálam ezek miatt ezer évig tart minden autós game)
Nagyon jó játék volt a Dirt Rally, de kontrollerrel szinte lehetetlen volt végig menni (még lassabb autókkal is) sajnos.
Bár a Dirt Rally készítői nem tudom, hogy jó-e nekem! Mindesetre örülnék ha ez most nem kormányra lenne fejlesztve.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.