Augusztusban érkezik a Helldivers 2 első nagyobb frissítése

  • Írta: pandaril
  • 2024. július 23.
  • Bejelentés
Link másolása
A hónap elején még több küldetéstípussal, még több nehézségi szinttel és még több bogárral érkezik a játék eddigi legnagyobb tartalmi frissítése, de számíthatunk pár meglepetésre is.

Bár az eszméletlen siker után alább hagyott a lelkesedés, a Helldivers 2 egyáltalán nem egy halott játék, sőt: augusztusban megkapja az első komolyabb tartalmi frissítését is. Hogy mit is hoz majd az Escalation of Freedom névre keresztelt frissítés? Mindenből még többet és többet.

Kapásból kapunk több új ellenfelet az automatonok és a bogarak oldalán is, sőt az első részből ismerős Impaler is visszatér, hogy elrontsa a napunkat és a szabadság útjába álljon. Kapunk majd katyusa stílusú robotot is, aki elől szintén nehéz lesz elfutnunk, de új küldetések és helyszínek is érkeznek majd a játékba. Az egyik legnagyobb ugrást viszont a 10. nehézségi fok jelenti, ami érezhetően különbözni fog a 9-től úgy az ellenfelek mennyiségét mint keménységét illetően.

A kihívások teljesítésért természetesen komoly jutalmak is várnak majd ránk, ha pedig szeretnénk feldobni a játékot, olyan módosítókat is bekapcsolhatunk, a savas eső, ami csökkenti a páncélját az ellenfeleknek és nekünk is. A fejlesztők azonban nem árultak el mindent, így mindenkinek megéri visszatérni a játékhoz augusztus 6-án, amikor is PC-n és PlayStation 5-ön is élesedik a frissítés.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...