Újabb jelek utalnak egy új frakcióra a Helldivers 2 világában

  • Írta: pandaril
  • 2024. szeptember 4.
  • Pletyka
Link másolása
Az első rész szuperfejlett idegen faja, az Illuminate visszatérésére már korábban is voltak utalások, azonban most minden eddiginél komolyabb jeleket küldtek a játékosok felé a készítők.

Bár a Helldivers 2 népszerűsége messze elmarad az induláskori magasságokhoz képest, a játék koránt sem halott, sőt a készítők továbbra is dolgoznak a játékba kerülő újdonságokon, és azokat igyekeznek lehetőleg a játékon belül kikommunikálni a játékosok felé. És úgy fest, hogy egy "új" frakció érkezése lesz a következő nagy dobásuk.

Aki játszott az első résszel, annak ismerős lehet a halszerű Illuminate, egy rendkívül fejlett, idegen faj, akiket az Szuperföld sikeresen elűzött, és szülőbolygójukat is elpusztította. Már korábban is voltak arra utaló jelek, hogy egy új fenyegetés ólálkodik a galaxisban, ami veszélyezteti a szabadságot, most viszont úgy fest, hogy az Illuminate hamarosan árnyékból a fénybe lép.

A Redditen kezdett el terjedni az különös észlelések sora, több játékos is arról számolt be, hogy a galaxis térképén megjelent egy harmadik fél is, ám ha nem készítettek volna képernyőmentést róla, akkor valószínűleg ők sem hinnék el, amit láttak. A titokzatos frakció debütálás a jelek szerint már szinte itt van, és ha bármire is lehet következtetni a robotok és a bogarak kapcsán, akkor az Illuminate teljesen más játékélményt nyújt majd a pokolbúvárok számára.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...