Jövő év januárjában nyugdíjba vonul Shuhei Yoshida, a Sony és a PlayStation meghatározó alakja. Yoshida 31 év után döntött úgy, hogy ideje tovább állnia, bejelentését a PlayStation blogon olvasható bejegyzésben tette. "2025. január 15-én elhagyom a Sony Interactive Entertainmentet, ez most olyan mintha egy új játék megjelenési dátumát jelenteném be. Már régen nem csináltam ilyet."
Yoshida 1993 óta volt a cégnél, ott volt a konzol születésénél, ahol főkönyvelőként dolgozott és a külsős játékok licenceléséért felelt. Ezt követően 2008 és 2019 között, a PS3-as és a PS4-es korszakban ő volt a stúdió elnöke. "A kezdetek óta ott voltam a PlayStation-nél, ez a harmincegyedik évem velük. 30 év után elgondolkodtam, hogy 'hmm, talán ideje lenne tovább állnom', hiszen a stúdióval minden a legnagyobb rendben. Szeretem a PS5-öt, szeretem a játékokat amik megjelennek rá, egy új generációs vezetőség van, akiket tisztelek és becsülök. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő a PlayStation számára, jó kezekben van a stúdió. Úgy gondolom, most már ideje nyugdíjba vonulnom."
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.