Még tavaly márciusban, a Nacon Connecten mutatkozott be az EKO Software új játéka, a Dragonkin: The Banished. Ekkor meg tudtuk azt is, hogy a sárkányos hack 'n' slash a stúdió korábbi játékához, a Warhammer: Chaosbane-hez hasonló sötét hangulatú, akciódús alkotás lesz. Azóta viszont nem hallatott magáról a dark fantasy cím, egészen mostanáig, ugyanis végre nyilvánosságra került, mikor is lép korai hozzáférésbe.
A dátum egészen stílusos, ugyanis idén márciusban, szinte napra pontosan a bejelentés után egy évvel kezdi az early access-t. A bejelentés mellé egy hangulatos előzetes is érkezett, ennek hála belepillanthatunk a játékmenetbe, ami sokban fog hasonlítani a már említett elődhöz.
A Dragonkin: The Banished március 6-án lép korai hozzáférésbe PC platformon.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.