A Working Man - Jason Statham újra munkába áll

  • Írta: szlav
  • 4 órája
  • Cooltúra
Link másolása
Jason Statham a világ összes emberrablóját, gengszterét és korrupt politikusát nyakon csípi a március végén érkező legújabb filmjében. Akciódús előzetest kapott A Working Man.

A Suicide Squad és a The Beekeeper rendezője, David Ayter ezúttal Chuck Dixon 2014-es regényét, a Levon's Trade című történetet filmesítette meg. A történetünk szerint Levon Cade (Jason Statham) egy egykori különleges ügynök, aki a leszerelését követően egyszerű dokkmunkásként igyekszik normális életet élni. Mindez persze csak addig tart, amíg a barátai lányát el nem rabolják - Levonnak pedig több sem kell ahhoz, hogy amolyan John Wick stílusban levadássza a környék összes rosszfiúját.

Azt pedig jól tudjuk, hogy Jason Statham már a kisujjából is kirázza az ehhez hasonló szerepeket (egyszer azért megnéznénk őt egy mély karakterdrámában is, bár ez csak hiú ábránd). A filmben egyébként feltűnik majd Sylvester Stallone is, akit sajnos a trailerben nem láthattunk, ellenben képernyőre került David Harbour, aki egy vak íjászként lesz majd Statham legújabb fegyverszakija.

A Working Man március 28-án kerül a mozikba.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...