Újabb elbocsátásokkal kellett szembenézniük a Phoenix Labs dolgozóinak, aminek következtében ismét sokan elvesztették a munkájukat. A Dauntless és a Fae Farm játékokról ismert stúdió egy LinkedIn-posztban közölte a szomorú hírt. Állításuk szerint ez egy sajnálatos, de szükséges lépés volt.
"A mai nap egy szomorú nap a Phoenix Labs-nél. Meg kellett hoznunk egy nehéz döntést és meg kellett válnunk alkalmazottaink nagy részétől. Ez egy sajnálatos, de szükséges lépés volt ahhoz, hogy változtassunk a működésünkön. Elismerjük és értékeljük minden érintett személy munkáját. A tehetségük, odaadásuk és kreativitásuk óriási hatást gyakorolt mind a stúdióra, mind a játékainkra." olvasható a posztban.
Ez egyébként már a negyedik elbocsátás-hullám volt a Phoenix Labs történetében azóta, hogy 2023 májusában felvásárolta őket a blockchain technológiában utazó Forte Labs. Még rögtön akkor megváltak a dolgozók 9 százalékától, majd 7 hónappal később 34 alkalmazott vesztette el az állását. Tavaly májusban újabb 140 vált munkanélkülivé, a mostani hír alapján pedig ismét nagy mennyiségű ember lett elbocsátva.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.