Óriásit megy az Assassin's Creed: Shadows

Link másolása
Tegnap érkezett a hír, hogy már kétmillióan nyüstölik az új Assassin's Creed játékot, ezzel a frencsájz történelmének második legnagyobb nyitását produkálta a Shadows.

Hatalmas népszerűségnek örvend az Assassin's Creed legújabb felvonása, a Shadows. Tegnap érkezett a hír, hogy már kétmillió játékos nyüstöli az orvgyilkosos kalandot, ennek köszönhetően pedig a sorozat második legnagyobb nyitását produkálta az új epizód. A VGC értesülései szerint pusztán az előző epizódót, a 2020-as Valhallát nem tudta maga mögé utasítani a Shadows. A vikinges kaland 2 és fél millió játékost szerzett magának az első két napon, tehát 500 ezerrel többet mint a szamurájos-nindzsás felvonás.

Szintén a VGC értesülései alapján az is kiderült, hogy a Sony konzolján a Ubisoft történelmének legjobb rajtja köthető a Shadows-hoz. Az óriási sikernek hála egyébként a stúdió részvényei 5%-ot növekedtek, így úgy tűnik, hogy a franciák megmenekültek a csődtől. 

A Ubisoft szerepjátékos elemekkel tarkított akciója amúgy nekünk is nagyon tetszett, tesztünket itt lehet elolvasni. 

3.
3.
xokije
Hihetetlen hogy ez a lelketlen üres hulladék még megmozgatja az embereket. Steamen már Top 30-ban sincs, all time peak 65ezret sem érte el. Tele van minden platform azzal hogy bugos, repetitív és hogy kilóg az AI lóláb...ennek ellenére el vannak ájulva sokan hogy "dehát olyan szép a grafika" meg hogy a "valaha volt legjobb AC". Ugyanezt a grafikát, ha nem szebbet már a Ghost of Tsushima is hozta PS4-en, kb 5 évvel ezelőtt, az meg hogy a legjobb AC, azt nem nehéz megugrania, ugyanis a 3-tól kezdve az űrből is látható lejtmenetben van a széria és ezek szerint még mindig van lejjebb, kezdve a megvásárolt review-kkal.

Sokan utálják a játékot mert "woke", vagy mert fingjuk sincs hogy Yasuke tényleg létezett, akinek viszont van minimális intelligenciája és nem mentally disabled, az azért nem veszi meg mert Ubisoft. Ha hasonló jellegű játékkal akar valaki játszani akkor ezerszer inkább a GoT, a Nioh vagy a Sekiro. Szégyen hogy a szebb napokat is látott Ubisoft ilyen szemetet 30-40ezerért áruln, miután sok-sok éve letették az asztalra az Ezio-trilógiát és a Far Cry 3-at, ami mindkettő peak volt.

Ubisoft for Bankruptcy 2025 - az meg hogy "2 millióan játsszák", nem jelenti hogy 2 millióan meg is vették.

"I will not celebrate mediocrity
I will not worship empty shells
I will not listen to worthless noises
I will not subject myself to selected, predictable choices
My time, my attention
My quality should not be bought and sold
For convenience's sake, ever"
2.
2.
Spazz Maticus
És holnap mi lesz a szalagcím ezzel kapcsolatban ? XD...
1.
1.
FrankBlack
Örülök neki hogy jól sikerült, ahogy nézem a gameplay videókat, teszteket, híreket. Nagyon tetszik és várom, hogy belevágjak én is. Csak azért várok, mert nemrég kezdtem el a Syndicate újrajátszását kb. ötödjére, de elsőként ultra graf.natív 4k 60 fps-el 65" kijelzőn. Gyönyörű játék még ma is, lenyűgöző. Majd ha azzal végzek, belevetem magam ebbe is. Ahogy elnézem lesz benne tennivaló, erre az évre szerintem kitart. Meg pár újrajátszás ebben is benne lesz, ahogy az előző részekben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...