Válassz időpontot:
HÃrarchÃvum - 2019. október
Megszólalt a Blizzard Blitzchung ügyében
Nagy port kavart, hogy a Blizzard kitiltott egy profi Hearthstone-játékost a hivatalos bajnokságokról, illetve megvonta a Grandmasters-sorozatért járó pénzdÃjazását is, amiért az egy meccs utáni interjú során kiállt a hongkongi tüntetÅ‘k mellett.
Félkarú rablóként tér vissza a Silent Hill
A Konami nem erÅ‘lteti mostanság a nagygépes játékfejlesztést, Ãgy olyan cÃmek hevernek parlagon nála, mint a Silent Hill. A kiadó persze nem feledkezett meg a cÃmrÅ‘l, csak épp most jutott eszébe, hogy félkarú rablót is lehetne csinálni belÅ‘le.
Cyberpunk 2077 - nem valószÃnű a Switch-verzió
Nagyon úgy fest, hogy a CD Projekt RED következő alkotása nem lép a The Witcher 3: Wild Hunt nyomába, az ugyanis az előzetes információk szerint távol marad a Nintendo konzoljától.
Modern Warfare - nem lesznek loot boxok
A Call of Duty: Modern Warfare fejlesztői hivatalosan is bejelentették, hogy nem dolgoznak semmilyen supply drop- vagy loot box-rendszeren, helyette újfajta monetizációs megoldásokat szeretnének majd bevetni.
Fortnite - fekete lyukkal köszöntött be a Vég
Kezdetét vette a játék a The End elnevezésű eseménye, amely a várakozásoknak megfelelÅ‘en nem csak a szokásos apróbb újÃtások elÅ‘készÃtését jelentette; megjelent egy fekete lyuk, és elnyelte a Fortnite teljes világát.
Készen álltok a Payday 3-ra?
Nos, akkor van egy jó és egy rossz hÃrünk. A jó, hogy a fejlesztÅ‘k újból megerÅ‘sÃtették, tényleg készül a népszerű bankrablós franchise harmadik része. A rossz hÃr viszont, hogy még évekig várhatunk a megjelenésre.
Brutális nyitányt kapott a GTFO
A mai nap során egy ütÅ‘sebb gameplayre is számÃthatunk még a Payday egykori pályadesignének legújabb kooperatÃv horrorjátékából, ám elÅ‘tte kaptunk hozzá egy rövid teasert felvezetÅ‘ként.
Guilty Gear - bemutatkozik Axl Low
A 2020-ra tervezett Guilty Gear újabb elÅ‘zetest kapott, ezúttal pedig Axl Low kapta meg a maga kis egyperces kedvcsinálóját. Az eddigiek alapján egészen Ãgéretesnek tűnik az Unreal Engine hajtotta alkotás.
GTA: San Andreas - 25 perc az új rekord
Végigjátszási rekordot döntöttek a héten; eddig 3 óra 52 percet vett igénybe a legügyesebb játékos számára, hogy végigjátssza a GTA: San Andreast, ám egy bonyolult, új módszerrel ezt most jelentős mértékben sikerült túlszárnyalni.
Sugárkövetéses stúdiót alapÃt az Nvidia
Úgy néz ki, hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket a Quake II RTX, olyannyira, hogy az egyik friss álláshirdetés szerint az Nvidia egy külön stúdiót szentel a régebbi játékok sugárkövetéses feljavÃtására.