Szellemirtók: A borzongás birodalma filmkritika

  • Írta: osan
  • 2024. április 29.
Link másolása
A szellemirtók ismét visszatértek, mind a régi arcok, mind Paul Rudd-ék, hogy egy kicsit az alapokhoz visszanyúlva szórakoztassanak el minket. Sajnos ez nem jött össze maradéktalanul, sőt...

Még a 2000-es évek előtt élvezte igazán nagy dicsfutamát a Szellemirtók-filmek világa, azóta viszont elkészült a 2016-os változat, amire nem szeretnék a kelleténél több szót pazarolni, illetve 2021-ben Az örökség, egy régi-új csapattal. A borzongás birodalma a 2021-es filmet követi és felvonultatja Spengleréket, illetve a régi bandát is. A történet szerint a régi motorosok egy titkos kísérleti laboratóriumot hoztak létre, hogy kicsit dobjanak a szellemirtás minőségén, itt leginkább szellemeket, vagy megszállt tárgyakat tanulmányoznak annak érdekében, hogy jobban megértsék a túlvilági lelkeket. Az egyik ilyen tárgy egy bronzgömb, egy ősi ereklye, mely *dobpergés* egy rosszindulatú, gonosz erőt szabadít fel. A Spengler család és az eredeti brigád hát kénytelen vált-vállvetve megmenteni a világot – kár, hogy a filmet így sem sikerül nekik.

Az még megbocsájtható, hogy sokat látott motívumokból építkezik a film, Az örökségben is ezt tette, igaz, akkor más rendező csücsült a székben, de a formula ugyanaz maradt. Az örökségnél ugyan sokkal élvezetesebb lett A borzongás birodalma, mégis a sablonos karakterek, és a kiszámítható történet - melyekkel nem lenne baj, mert nem a spanyolviaszt várjuk el egy Szellemirtók-filmtől - ott vannak, és ezeken felül nem tud mit nyújtani, sőt, még ezeket is csak döcögve teljesíti. Ott kezdődnek a problémák, hogy erőltetettnek hatnak a párbeszédek, tele rosszabbnál rosszabb szópoénokkal. Sajnos nem arról a humortalanságról van szó, ami már vicces is tud lenni – mégiscsak jobb kínunkban nevetni, mint sehogy -, hanem arról, ami egyszerűen nem vicces. Van pár, de tényleg elenyésző számú szórakoztató jelenet, amiken az egész mozi felkacagott amikor megnéztem a filmet, azonban ezek nem ellensúlyozzák azt a sok negatívumot vagy közömbösséget, amiktől a film felénél elgondolkoztam, hogy tényleg megéri-e bent maradnom a teremben.

A félreértések elkerülése végett: nem borzasztó film, inkább csak érdektelen. A sztárparádé sem segít; Paul Rudd komfortszerepe, az esetlen, kissé humoros, kissé éretlen felnőtt egyszerűen csak fárasztó már; Finn Wolfhard mélynek szánt felnövési ingere hol kellemetlen, hol nevetséges; McKenna Grace karaktere szintúgy küszköd az önállóvá válással, szerencsére ő nem olyan zavaróan, mint bátyja, de neki sem kell szégyenkeznie azért, és végül, de nem utoljára a Spengler család családfője, az anyuka, Carrie Coon tökéletes párja Rudd felnőttgyerek karakterének, hiszen egy tökös, belevaló anyukát játszik túl – vagy éppen alul.

Az eredeti karakterek visszahozása mindenképp egy jó pont, még akkor is, ha sokszor ezzel elveszik a fókuszt az „új generációról”, ha stílszerűek szeretnénk lenni, akkor az „örökségről”. Okoznak kellemes pillanatokat és a kémia is fellelhető helyenként a két generáció közt, mégsem érződnek teljes értékű karaktereknek sokszor, és inkább a nosztalgia kiszolgálásaként vannak jelen, mintsem, hogy – és ezt most magáról a filmről is elmondható – egy eredeti és frappáns jelenségként tetszelegjenek a mozivásznon.

Azért ki kell emelni a film érdemeit is, nagyszerűen hozza a nosztalgiafaktort. Ennyi. Olyan hangulatot nem tud teremteni, mint az eredeti alkotások, mégis jól bánik a nosztalgiával és az arra vágyók biztos megtalálják benne azt, amiért még akár szerethető családi alkotásként is felfoghatjuk. Ez nem jelenti azt, hogy szórakoztató film lenne mindenki számára, inkább csak azt, hogy az élvezethez egy nosztalgiaszemüveg ajánlott, de nagyon.

Alapvetően az a legnagyobb baj a filmmel, hogy túl sokat akar mutatni magából, nem tud kiegyezni, hogy mi is szeretne lenni, és ezáltal szétcsúszik. Egy hommage, egy vígjáték, egy akciófilm, esetleg egy tinidráma? Ahogy a film sem, úgy mi sem tudjuk teljes mértékben eldönteni, emiatt megfogalmazódhat bennünk az elégedetlenség érzet, hogy mindenbe egy kicsit belenyúl, szabadosan merítget a műfajok közül, de egyik mellett sem köteleződik el, így egy katyvasz tárul elénk a nagyvásznon. Az sem segít rajta, hogy ugyan a főellenség, az ősi szellem egész érdekes, de a karakterek sokasága és az ármánynak szánt háttérsztorik még jobban széthúzzák az egészet, és csak még jobban kicsúszik a talaj a lába alól.

Gamekapocs értékelés: 5

Rendező: Gil Kenan
Producer: Dan Aykroyd, Eric Reich, Ivan Reitman, Jason Reitman
Forgatókönyv: Gil Kenan, Jason Reitman, Dan Aykroyd, Ivan Reitman
Szereplők: Bill Murray, Paul Rudd, Dan Aykroyd, Finn Wolfhard, Annie Pottsm McKenna Grace, Kumail Nanjiani, Carrie Coon
Zene: Dario Marianelli
Operatőr: Eric Steelberg
Vágó: Nathan Orloff, Shane Reid
Gyártó: Columbia Pictures, Ghost Corps, Bron Creative
Forgalmazó: InterCom
Játékidő: 115 perc
Eredeti premier: 2024. március 14 .
Hazai premier: 2024. április 11.

2.
2.
delphijos
Nekem inkább az nem tetszett, hogy kis túlzással a főgonosz az utolsó 10 percre jelenik meg, és 2 perc alatt legyőzik, előtte meg egy csomó “matek” van, túlnyújtva.
1.
1.
crytek
Előzetes alapján frankó lett. Már várom hogy láhassam
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...