A Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot ismertette a cég középtávú terveit is, miszerint az elsődleges cél az, hogy tőkét kovácsoljanak az újgenerációs konzolokból és a free-to-play modellből. Nem mind arany, ami fénylik, elvégre a PS3-as és Xbox 360-as eladások bevételitől jócskán elmaradnak a PS Vitás és Nintendo 3DS-es eredmények: a cég összbevételeinek csupán négy százalékát teszik ki, azaz mintegy 2,5 millió eurót.
A kiadó összbevételei 27 százalékkal nőttek az április 1-től június 31-ig terjedő időszakban: 131 millió eurót kasszíroztak, míg az előző év azonos időszakában 101 millió eurót. A saját becsléseiket is túlszárnyalták: a franciák 115 millió euróval számoltak.
A kedvező eredményekben nagyban közrejátszott a Ghost Recon: Future Soldier májusi megjelenése - pontos adatok még nincsenek, de a taktikai akciójáték a hónap legsikeresebb videojátékának számított a tengerentúlon és a siker még a cég elvárásait is meghaladta.
Erőteljes lendület mutatkozott a Ubisoft online eladásaiban - 27 millió euróra tettek szert a free-to-play címekből és sikeres volt a Trials Evolution XBLA-s játék.







kár hogy eltolták a far cry 3 megjelenését :/
Konzolon semmi baj nincs vele, bár gondolom a te szemednek nem tenne jót, de akiknek nem fontos a grafika, azok el vannak vele. Bármennyire is szarul van optimizálva, mint látod, fogy rendesen, és most szép időknek néz elébe a Ubisoft, akkor is, ha te csak letöltöd a játékaikat. Sokan lesznek, akik megveszik az AC3-t, FC3-t és a Watch Dogsot is, és rég volt olyan, hogy egy kiadótól egyszerre akár 2 játékot várjak.
Ugye jön az AC3 meg a Far Cry 3. Lesz ebből annyi zseton hogy bőven futja fejleszteni a .......... DRM rendszerüket. Elég sok a gond vele.
de ha jövöbeli vel akarsz játszani játsz halo val
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.