Mass Effect 3 - képek az új DLC-ből

  • Írta: fojesz
  • 2012. november 7.
  • Képek
Link másolása
Ez még kimaradt tegnapról, de nem mehetünk el mellette: a BioWare két képet mutatott be, amin a Mass Effect 3 Omega DLC-jében bemutatkozó turian hölgy szerepel. Ezen felül kiderült, hogy Wii U-ra a konzol premierjekor érkezik a játék, nem kell rá hónapokat várniuk a Nintendo-hívőknek.

A BioWare a minap két screenshotot tett közzé a Mass Effect 3 Omega DLC-jéből, és ezek talán éppen a legérdekesebbek: bemutatkozik rajtuk a kiegészítő új főszereplője, aki történetesen egy turian hölgy. Mint ismert, az Xbox 360-ra november 27-én megjelenő egyjátékos csomag során Aria és a képen látható karakter társaságában az Omegáért fogunk küzdeni, az ígéretek szerint kétszer annyi tartalomra számíthatunk, mint az eddigi legnagyobb DLC-ben.


Már novemberben jön Wii U-ra

A BioWare egyúttal azt is pontosította: a Wii U-s verzió a konzol premierjével együtt debütál, vagyis Európában november 30-án vásárolhatjuk meg a játékot a Nintendo konzoljára. A Wii U-s kiadásban benne lesz a From Ashes, az Extended Cut, a Rebellion, a Resurgence és az Earth DLC is, kapunk egy bónuszfegyvert, és még a Dark Horse-féle Genesis interaktív képregény is itt lesz a Mass Effect 2 történéseivel dúsítva.

Update! Időközben befutott hat ingame kép is - jó szemezgetést!

5.
5.
exonic
Végre... egy női turián! :)
4.
4.
IceColdKillah
2.
2.
gildesh
1.
1.
JBoy
Hát ennek turiánnak a szeme se áll jól.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...